Metz Edina - szerzői oldala

  Új dimenzióba léptem át szeptemberben, amikor többéves beszélgetés után a Német utcába szerződtem tanárnak. Az első napokban a vezetőség, mint Dante Vergiliusai felsorakoztak mellettem. Vezettek rendületlenül és pár hét alatt valahogy átértünk a másik partra, ahol a gyerekzsivaj valamelyest lecsendesedett és az órák medret kaptak, bár, időnként most is felcsapnak az indulat hullámai a fejekben. Újabb dimenzió volt az F osztály, ami a száműzetéssel egyenértékű a gyereknek, de haszna vitathatatlan, bármennyire is talányos volt az elején, mit is takar az F betű.   Rengeteg érdekfeszítő téma kerül elő a szűk sorba rendezett tanári asztalok között. Azt találgattuk, köpködős B.-be egy láma költözött vagy pusztán kényszer, hogy nyáltengert varázsoljon a tantermekbe. A. indulatai csillapodtak-e azután, hogy a parkettát és a táskámat egy palacknyi vízzel fel- és lelocsolta. Majd bűnbánó képpel leballagott R. az igazgatói folyosóra vezek...

    Felrepül a kocsi orra, a kasztnija oldalra billen. Az anyósülésre rakott ruhás csomag az arcomba vágódik. Az egyik gomb felsérti az orromat, lassan szivárog a vér. Először az ajtóhoz préselődöm, majd a fejem tetejével érzem a kárpit puhaságát. Az út szürke aszfaltját kicsit megbillenve, szemmagasságban látom. A csíkok furcsán elmosódnak a szélvédő vízcseppjein. Megint nekicsapódok az ajtónak, majd ismét fejjel lefelé látom a világot. A fák koronái olyanok, mint a meztelen gyökerek. Merednek lefelé a sötétégbe. A korlátnak sincs alja, ami megtartaná az út szélén, a tetejéből viszont tartóoszlopok meredeznek. Hallom a fém éles csikordulását, ahogy a kocsi nekifeszül a szalagkorlátnak. Pár másodpercig csúszik a fémszalag tetején, majd a fákat veszi célba. A csikorgás most recsegésbe csap át és gallyak némi ellenállás után szabad utat engednek az autó repülésének. A recsegést már nem hallom. Lecsukom a szemem, és képek ugrálnak a szemhéjam mögött. Homályosan látom az arc...

A fogkrém nyálas leve folyik az alkaromon. Lassan egy tócsa lesz a fürdő padlóján. Nem tudom eldönteni, hogy a fogkefe miatt vagy alapjáraton vagyok ilyen béna. Gyerekkoromban belehasaltam a mosdóba fogmosás közben. Ahányszor elment az öcsém a hátam mögött, meglökött. Lefejeltem a tükröt, a fogkefe meg belehasított az ínyembe.  Egyenes derékkal állok, belenézek a szemembe. Az ebéden gondolkodom. Tegnap húsleves volt pörkölttel. Maradt még leves, csak másodikat kell csinálnom. Anyám hozott kacsamellet. Lesütöm és hagymás krumpli meg párolt káposzta lesz hozzá.   A férjemnek soha nem csorog le. Fogmosás közben járkál a lakásban és kikészíti az inget, nadrágot, zoknit. Előfordul, hogy beszél is. Ilyenkor szörcsög két mondat között. Úgy ejti a szavakat, mintha pingponglabdák lennének a pofazacskójában. Ha egy szó homályos, pár másodpercnyi gondolkodás után rájövök, hogy mi lehetett az értelme. Nem tévesztek soha. Az utóbbi időben evés közben is teli szájjal beszél. Látom...

  Döng a labda a palánkon. Néha beletalálok a kosárba, de legtöbbször a gyűrű kidobja. Az ujjatlan mezem rám tapad. Szeretem, mert a Bryant 24-es mezét viselem. Zokogtam, amikor meghalt. Azt hittem soha nem fogom kiheverni. Anyám nem értette miért borultam ki ennyire: „Kit érdekel egy Amerikában élő kosaras sztár. Soha nem ismerted.” Nem ismertem, de mégis olyan akartam lenni, mint ő. Négy gyereke volt és szerette a feleségét. Apám nem lehetett minta. Alig ismertem. Átölelni soha nem mertem. Az ellenőrzőbe beírt rossz jegynél csak intett a fejével a konyha felé, én meg hoztam a fakanalat. Ha jó jegyet kaptam, csak elismerően bólintott. Minden étkezéshez pontosan kellett megjelennem, ha késtem, akkor elzavart. A nyaralásokon mindig külön szobám volt. Azt sem engedte, hogy a többi gyerekkel játszam. Apám szerint rossz hatással lettek volna rám.  Nyolcéves voltam, amikor lelépett egy másik nővel. A válás után még keresett párszor, aztán eltűnt. Amikor együtt éltek, akkor is a...