A szökés
Az első perctől kezdve tökéletesnek tűntek a végtagjaim. Nem voltam párnás, hurkáktól barázdált karú, vaskos, görbe lábú baba. Aki rám nézett, mindenki azt mondta, hogy „szép”. Vastag szálú, szőke hajam lekeretezte az ovális, lágy vonásokból álló arcomat. Remekül lehetetett kifésülni és copfba fogni, minden frizura jól állt nekem. A kék szemeimet sohase hunytam le, nem pislogtam, mert féltem, hogy a másodpercek töredéke alatt is elveszítek fontos részleteket a világból. Sajnáltam sűrűn pislogó babákat. Nekik egy csomó, pótolhatatlan információ hiányozni fog később az életből. Nekem például megvan Juli minden mozdulata. Tudom, hogy milyen, amikor kézbe veszi a ruháimat, majd szépen kisimítja, összehajtogatja, és elteszi a szekrénybe. Azt is tudom, hogy a tányéron hol volt a koszfolt, amit letörölt a mosogatószivaccsal az ötórai teázás után. Körülöttem ugyanis mindig minden rendben van. Óramű pontossággal reggel 7 órakor...