Metz Edina - szerzői oldala

Írta: Metz Edina Olyan, mintha elcsúszott volna a kontaktlencsém. Homályosan látom a nyurga alakot, aki azt ordítja felém, hogy: olyan a szemed, mint egy kispárna. Aztán, ahogy közelebb ér kiderül, hogy ez a számítógépes fickó a hatodikról. Lehuppan mellém a székre. - Nem aludtál, mi? Nagy buli volt tegnap este? - Miről beszélsz? – kérdezek vissza. - Hát a búcsúztató előtti partyról – válaszolja, majd barátságosan átkarolja a vállamat, és látszik rajta, hogy nem vár választ. Eddig nem tudtam, hogy ennyire jóban vagyunk. Kicsit előre dőlök, így már különösebben nem zavar, hogy a székem támláján nyugtatja a karját. Az már idegesít, hogy a nagy cateringasztal körül egyre többen vannak, és aki szedett magának még mindig ott toporog, ahelyett, hogy elosonna valamelyik asztal irányába. Mindig ezt csinálják. Mondjuk, nem csodálom, hogy mohók, mert iszonyat mennyiségű és minőségű ételt rendelt a vezér. Az elegánsan megterített, hatalmas fehér asztal roskad az ezüstösen csillogó tálaktól. Ezekr...