Metz Edina - szerzői oldala

     Felcsusszant az aranygyűrű az ujjam hegyére, az ujjperceken is olajozottan haladt át. Megakad a középcsont végén. Az enyhén kinyújtott karomon megfeszül a fehér csipkés ruha rövid ujja. Gyuri elengedi a meggyűrűzött kezemet, az anyag virágos mintái vad táncba kezdenek a barna bőrömön. A smink hidratáló maszkként tapad az arcomra. Tíz perce a mosoly is ráfagyott, a testem viszont ontja magából a meleget.  Rajtam a sor, hogy felhúzzam a fényes karikát az ujjára. Megfogom a kezét és ráillesztem a gyűrűsujja első percére és várok. Felnézek rá. Az arcán döbbenet suhan át, majd lassan megjelenik a kaján vigyor. Tudja, hogy ez is a játék része. Öt éve játsszuk ezt, de még mindig meg tudom lepni.  Kicsit feljebb csúsztatom a gyűrűt, megállok. Szőrös az ujja. A kiálló szőke szőrök között megcsillan az izzadság. A pórusokat apró völgyekként kötik össze a finom ráncok. Felnézek rá. A vigyor még szélesebb lesz a csokornyakkendős nyaka felett. A szemében látom, hogy jól...

  Döng a labda a palánkon. Néha beletalálok a kosárba, de legtöbbször a gyűrű kidobja. Az ujjatlan mezem rám tapad. Szeretem, mert a Bryant 24-es mezét viselem. Zokogtam, amikor meghalt. Azt hittem soha nem fogom kiheverni. Anyám nem értette miért borultam ki ennyire: „Kit érdekel egy Amerikában élő kosaras sztár. Soha nem ismerted.” Nem ismertem, de mégis olyan akartam lenni, mint ő. Négy gyereke volt és szerette a feleségét. Apám nem lehetett minta. Alig ismertem. Átölelni soha nem mertem. Az ellenőrzőbe beírt rossz jegynél csak intett a fejével a konyha felé, én meg hoztam a fakanalat. Ha jó jegyet kaptam, csak elismerően bólintott. Minden étkezéshez pontosan kellett megjelennem, ha késtem, akkor elzavart. A nyaralásokon mindig külön szobám volt. Azt sem engedte, hogy a többi gyerekkel játszam. Apám szerint rossz hatással lettek volna rám.  Nyolcéves voltam, amikor lelépett egy másik nővel. A válás után még keresett párszor, aztán eltűnt. Amikor együtt éltek, akkor is a...

    A fejemet már emelem. Olyan pózban fekszem az ágyban, mint az ejtőernyősök, amikor kiugranak a gépből és zuhannak a föld felé. A két kezemet és a két lábamat szétfeszítem felfelé, nem érnek a matrachoz. A hasamon billegek. Érdekes, hogy most csak egy ponton, a köldököm magasságában érintkezem az ággyal. A nyálam viszont folyamatosan csorog, beteríti a lepedőmet. A fogzás már elindult. Most szerencsém van, mert az ínyem nem fáj, csak minden úszik körülöttem az ezüstösen csillogó nyúlós nyálkában. Ahogy ebben a pózban próbálgatom az izmaimat, az ízületeimet, nézegetem az ágyam körüli dolgokat. Kilesek a rácson keresztül a szoba többi pontjára. Látom az asztal egy részét.  Asztallap széle-rúd-asztal széle-rúd-asztal sarka. Rühellem ezt az asztalt, mert ahányszor kitesznek, hogy kicsit kolbászoljak a kék-piros mintás szőnyegen, anyám felvisít, amikor belekapaszkodom a bútor lábába, majd a lapjának a szélébe, és elkezdek felegyenesedni. Nem akarok semmi rosszat, cs...