Metz Edina - szerzői oldala

  - Tényleg hazajött a temetésre, el sem hiszem – mondta, és lecsapta kezében levő mosogatórongyot. – Hallod, Rozi? A Nánási unokája hazajött. A resti koszos ablakán az idősebb, dauerolt hajú nő félrehúzta az elszürkült nejlonfüggönyt és pásztázta a vonatról leszállókat. - Én is hazajöttem volna a helyében, állítólag a nagyapja mindent ráhagyott – válaszolta Rozi. A dauerolt hajú asszony újra kézbe vette a mocskos rongyot, és letörölte vele a kopott asztalokat. Szinte csak maga elé mormolta: - Hát azok után, ami történt náluk, én semekkora örökségért nem jöttem volna haza. Miközben körkörös mozdulatokkal takarította a fényes felületet, eszébe jutott a saját öröksége. Az apja valamikor jó módú gazda volt, aztán a második világháború után kuláknak bélyegezték és elvették szinte mindenüket. Egy vályogház és egy kisebb föld maradt meg nekik. Pont annyi, amennyire szükségük volt ahhoz, hogy éhen ne haljanak. Tyúkokat és kakast tudtak tartani, a kert végében pedig veteményes volt...

  A lakosság értetlenségét váltotta ki, hogy fakitermelésre kapott engedélyt 9 hektárnyi területen a XV. kerületi Szilas-(Nevesincs-)tónak is otthont adó erdő magántulajdonosainak megbízottja a kormányhivataltól. A terület akkor értékelődött fel igazán, amikor a főváros természetvédelmi területté nyilvánította a tavat és az azt körülvevő erdőrészt tavaly, mivel az évek alatt különleges élővilág alakult itt ki. A kicsi tó rajz- és testnevelés óráknak is helyet adott, a Covid-járvány beköszöntével a lakók előszeretettel látogatják a 20 hektáros zöldterületet. Az önkormányzat most a megbízottal próbál egyeztetni az erdő sorsáról.    „A legtisztább helyzet az lenne, ha az önkormányzat megvenné az erdőt vagy felvállalná az erdőgazda szerepét. Egy ilyen értékes erdőt, ami az autópálya mellett véderdőként is funkcionál, nem szabad tarra vágni” – mondja Juhász Sándor, az egyik erdőrészt tulajdonló Juhász család képviseletében. Azt is hozzáteszi: nem veszik jó néven, hogy olyano...