Metz Edina - szerzői oldala

    A fejemet már emelem. Olyan pózban fekszem az ágyban, mint az ejtőernyősök, amikor kiugranak a gépből és zuhannak a föld felé. A két kezemet és a két lábamat szétfeszítem felfelé, nem érnek a matrachoz. A hasamon billegek. Érdekes, hogy most csak egy ponton, a köldököm magasságában érintkezem az ággyal. A nyálam viszont folyamatosan csorog, beteríti a lepedőmet. A fogzás már elindult. Most szerencsém van, mert az ínyem nem fáj, csak minden úszik körülöttem az ezüstösen csillogó nyúlós nyálkában. Ahogy ebben a pózban próbálgatom az izmaimat, az ízületeimet, nézegetem az ágyam körüli dolgokat. Kilesek a rácson keresztül a szoba többi pontjára. Látom az asztal egy részét.  Asztallap széle-rúd-asztal széle-rúd-asztal sarka. Rühellem ezt az asztalt, mert ahányszor kitesznek, hogy kicsit kolbászoljak a kék-piros mintás szőnyegen, anyám felvisít, amikor belekapaszkodom a bútor lábába, majd a lapjának a szélébe, és elkezdek felegyenesedni. Nem akarok semmi rosszat, csak fel szeretn

Az első hang az egyik csipkézett ablakkeretről pattan le. A második egy üveges tekintetű angyalt talál orrba, a harmadik a szószék karfáját találja el, a negyedik majdnem leveri az oltár feletti keresztet. Aztán ezek négyen összekapaszkodnak és egy dallammá állnak össze. Drámai, zenei nagymonológ kering a hallgatók feje felett. Olyan, amibe még az ember végbele is bele tud borzongani. Pontosan ilyen élményt nyújtott a férfinak, amikor először hallotta Bach D-moll toccata és fúga darabját. És azóta sincs ez másként. Az orgonáért egyébként is megőrül. Ebben a hangszereben van valami felséges, iszonyatos színpadiasság. Olyan, amitől az ember hosszában vágná fel az ereit, ha lenne hozzá mersze, de ehelyett inkább élvezi, mert borzongatóan jó. Szóval, amikor először hallotta a D-mollt, még csak 11 éves volt. Két hangszórós, akkori mércével mérve menő és a közvélekedés szerint is jó minőségű, mintegy negyven centi hosszú, ezüstszínű kazettás magnóból törtek elő az első drámai hangok. Nem