Az üzenet

 

Döng a labda a palánkon. Néha beletalálok a kosárba, de legtöbbször a gyűrű kidobja. Az ujjatlan mezem rám tapad. Szeretem, mert a Bryant 24-es mezét viselem. Zokogtam, amikor meghalt. Azt hittem soha nem fogom kiheverni.

Anyám nem értette miért borultam ki ennyire: „Kit érdekel egy Amerikában élő kosaras sztár. Soha nem ismerted.” Nem ismertem, de mégis olyan akartam lenni, mint ő. Négy gyereke volt és szerette a feleségét. Apám nem lehetett minta. Alig ismertem. Átölelni soha nem mertem. Az ellenőrzőbe beírt rossz jegynél csak intett a fejével a konyha felé, én meg hoztam a fakanalat. Ha jó jegyet kaptam, csak elismerően bólintott. Minden étkezéshez pontosan kellett megjelennem, ha késtem, akkor elzavart. A nyaralásokon mindig külön szobám volt. Azt sem engedte, hogy a többi gyerekkel játszam. Apám szerint rossz hatással lettek volna rám.  Nyolcéves voltam, amikor lelépett egy másik nővel. A válás után még keresett párszor, aztán eltűnt.

Amikor együtt éltek, akkor is anyám irányított. Reggelenként megmondta, mit vegyek fel. Minden hónap negyedik péntekjén fodrászhoz kellett mennem. Utáltam, hogy uzsonnára sonkás szendvicset csomagolt. Vívni akartam, de nem engedte. Azt mondta, hogy veszélyes sport. Titokban mégis elkezdtem. Pár hónap után tudta meg a szomszédtól, akinek a fiával jártam le a terembe. Óriási patáliát rendezett.  Aztán kitalálta, hogy kosarazzak. Levitt a Vasasba. Valahogy ott ragadtam.

 

***

 

Apám lelépése után anyám kicsivel többször ölelt meg, és nem kellett a fakanalat előszednem a rossz jegynél. A nyaralásoknál egy szobában aludtunk, és mehettem egyedül vagy a haverjaimmal játszani. Két állása volt, így sok volt a szabadidőm. Mire hazajött én már ágyban voltam. A hétvégéken sokszor szervezett programot délelőtt. Ebéd után viszont övé volt a délután. Olvasott, aludt, vagy a tévét bámulta egy csésze teával a kezében. Idegen férfit soha nem láttam a lakásunkban és nem is említette, hogy lenne valakije.

 

***

 

 

Pattog a labda a palánkon. Több megy be, mint amennyi lepördül a gyűrűről. A nadrágom is egyre izzadtabb. Haza kell mennem. Ahogy elhagyja a labda a kezemet, ráeszmélek, lehet, hogy ez volt itt az utolsó dobásom. Bármelyik pillanatban megkaphatom az SMS-t és akkor mennem kell. Anyámnak is el kell majd mondanom. Ki fog borulni, de nem érdekel, erős maradok. Eldöntött tényt fogok vele közölni. Nekem nincs más dolgom, csak végighallgatni az őrjöngését.

Még egyet dobok. Tiszta dobást szeretnék. Ne érjen se palánkhoz, se a gyűrűhöz.

Felveszem a melegítőfelsőmet, de így is szúrja a hideg a bőrömet. A lábszáram is fázik, mégsem sietek haza. Azt akarom, hogy az idő szép lassan csússzon el mellettem.

 

***

 

Lenyomom a kilincset, ránézek az órámra, már kilenc van. Anyám a tévé előtt ül és issza az esti teáját. Valami tehetségkutatós szarságot néz. Amióta kibújtam belőle, megvolt ez a rituáléja. Soha nem értettem, hogy miért teázik este.

-Helló.

-Helló, hol voltál?

-Dobáltam egy kicsit.

-Kérsz vacsorát? A tűzhelyen van a kaja.

-Mit főztél?

-Krumplistésztát. Szereted.

-Nem kérek. Elmegyek zuhanyozni.

Kezdek feszülni. Miért nem jön az a rohadt SMS. Csorgatom magamra a vizet. Nem akarok még szappanozni, mert akkor gyorsan végeznék. Nekem a szappanozás jelenti a zuhanyzás utolsó mozzanatát.

 

***

 

A vízzubogás előhozza a nyári emlékeket. Ahogy álltunk Zsuval a strand zuhanya alatt. Csorgott ránk a víz és csókolóztunk. Simogattam a kerek, feszes seggét. Élveztem, hogy hozzám nyomja a mellét, körbefon a hosszú lábaival.

Még tavasszal döntöttük el, hogy a nyarat a Balatonnál töltjük. A sátrat a szabadstrand egyik eldugott sarkában vertük fel. Igazából csak arra kellett, hogy a reggeli nap ne süssön a szemünkbe. Ki tudjuk aludni a bulizós éjszakát. Jókat kajáltunk, minden este verettük. A pénz két hét után elfogyott. Megkérdeztem az egyik helyi kertészetet, hogy kell-e nekik alkalmi munkás. Felvettek. Több mint egy hónapig náluk dolgoztam. Öntöztem a növényeket, pakoltama földet, a mulcsot. Zsu hevert addig a parton, aztán este meg együtt irány a buli. Volt, hogy a diszkóból mentem dolgozni. Szeptember elejéig kihúztuk így.

 

***

 

Nem gondoltam volna, hogy egyszer a barátságunkból szerelem lesz. Egy általánosba jártunk. Mindig elmondtam neki, melyik lány tetszik. Zsu is mindent elmesélt a szerelmeiről. Bele volt zúgva a kémiatanárba. Szerinte úgy nézett ki, mint Mads Mikkelsen. Azt gondolta, hogy vele fog először lefeküdni. Végül az egyik nyolcadikos lett a nyertes. Nem volt szerelmes a srácba, az volt a fontos, hogy elmondhassa magáról, már nem szűz.

Az általános után nem találkoztunk két évig. Aztán egy forró nyári napon az egyik plázában hűsöltem, amikor megláttam. Bombázó lett. Éreztem, hogy az ágyékom bizsereg.

Odajött és elkezdtünk dumálni. Kiderült, hogy egyetemre jár és gondolkodik a mesterszakon is. Pasija nem volt, és már nagyon le akart lépni otthonról. A szülei támogatták, amikor elkezdett extrémsportolni, és falmászó edző akart lenni. Meg akkor is, amikor filozófiára jelentkezett. Unta viszont, hogy belelátnak az életébe. Az apja mindig morgott, hogy felébred a kulcszörgésre, amikor Zsu éjszaka megy haza. Pasit sem akart látni a lánya ágyában. Ezt akkor közölte vele, amikor egy reggel az apja rá és a csávójára nyitott egy kávéval. Zsunak főzte. Olyan zavarba jött az ágyban fekvő fickótól, hogy szó nélkül kiment. Azon röhögtünk, hogy a pasinak is kellett volna kérni egy kávét a papától.

Néztem és irigyeltem a szabadságát, ambícióit és a magabiztosságát. Azt, hogy mer dönteni az életéről. Azt mondta, hogy külföldön akar továbbtanulni, és ettől valami megmozdult bennem. Anyámat viszont nem merném egyedül hagyni.

Órákig dumáltunk még. Másnapra megbeszéltünk egy randit.

 

***

 

Kilépek a zuhanyzóból. Ránézek a telefonra, semmi. Ma este le akarom rendezni anyámmal a dolgot, de amíg nem tudok biztosat, nem akarom felhergelni. Rájövök, hogy nem is SMS-t kapok. Megnézem a maileket. Ott várt a levél. Remegni kezd a kezem. Nagyon akartam, hogy sikerüljön, de félek anyámtól. A mail végén már tudom, hogy óriási balhé lesz.

-Beszélnünk kell.

-Miről? Miért nem eszel?

-Nincs kedvem. Figyelj, felvettek a mesterre.

-Szuper! Melyikre?

-Hollandiába.

-Szórakozol velem? Miből fogsz megélni? Nekem nincs pénzem.

-Nem baj. Pályázok ösztöndíjra vagy dolgozom.

 

Nem szól semmit csak néz. A szemgolyója üvegessé változik, bőre elfehéredik. A homlokán megjelenik a kétségbeesés ránca.

-Zsuval mi lesz?

-Jön velem.

-Ezt együtt találtátok ki?

-Mondhatni.

-Az ő szülei mit szólnak?

-Nem tudom.

-Itt nincs elég egyetem?

-Anya, Hollandia egészen más. Jobbak a lehetőségek egy mérnöki végzettséggel.

-Mi lesz, ha kint maradsz?

-Semmi. Dolgozni fogok.

 

***

 

Zsu teljesen rápörgött a holland egyetemre. Dumáltunk arról is, hogy anyám egyedül marad és fél ettől. Tizennégy volt, amikor apámmal megismerték egymást. Együtt mentek mindenhova, még a munkába is. Apám elmarta még anyám egyetlen gyerekkori barátnőjét, Lujzit is. Születésem után már végképp nem volt ideje másra. Reggel beadott a bölcsibe, oviba, aztán irány a könyvelő iroda. Apám minden percével elszámoltatta anyámat. Munka, háztartás, család volt neki. Apám lelécelése után csak velem törődött.

 

***

 

Gyötrődtem. Magam előtt láttam anyámat, ahogy üveges tekintettel ül az üres lakásban. Várja, hogy a Nap lecsússzon az égről és feltolja maga előtt a Holdat.

Hetekig győzködött Zsu, hogy a saját életemet kell éljem. Okos vagyok, hisz simán felvettek holland mesterre. Tudok főzni és mosni is. Munkát is találok majd. Anyám ellesz itt, majd talál magának barátokat. Azt is mondta, hogy sokkal több van bennem, mint, amit gondolok magamról.

 

***

 

-Rám nem gondoltál, fiam?

-De, gondoltam. Dolgozol, elfoglalod magad.

-Igen, de itt maradok egyedül.

-Nem maradsz egyedül, ott van a kolléganőd, akivel sütizni szoktatok.

-Jézus. Az egy kolléga, nem a rokonom...

-Anya, boldogulni fogsz.

 

A kétségbeesése dühhé változik. A homlokán levő ránc három kisebbe rendeződik. A kezén a bütykök elfehérednek úgy szorítja a csészét. Előre dől és szinte köpi a szavakat.

-Ezt nem teheted velem.

-Ez az én életem.

-Igen, de az enyémre is hatással van.

-Tudom, nem tehetek róla.

-De tehetsz. Például nem mész ki Hollandiába.

-Sajnálom...

-Keress másik egyetemet.

-Nem tehetem, már elrendeztünk mindent.

 

Szinte felugrik a fotelből. A tea végigcsorog a nadrágján. Értetlenül néz rám.

-Mi az, hogy elrendeztétek?

-Van lakásunk.

-Kinél fogsz lakni és miből?

-Zsu egyik haverjánál. Hitelezi nekünk a lakbért, amig nem találunk melót.

-De hát enni is kell valamit...

-Van megtakarított pénzem. Zsunak is van.

 

Nem szól semmit. Egyenes háttal kimegy a konyhába és lecsapja a csészét. Tárcsáz. Hallom, hogy hisztérikusan beszél.

Összeszorul a gyomrom. Mint egy robot, elkezdek bepakolni. Zsu azt mondta, hogy nem kell sok holmi, majd ott veszünk a turikban. Előszedek néhány alsógatyát, inget, nadrágot, pólót. A pipereholmikat majd berakom indulás előtt.

Matatás hallatszik a konyhából, aztán tányércsörömpölés. Kezdődik. Bízom benne, hogy öt perc múlva lenyugszik.

 

***

 

Reggel lábujjhegyen megyek ki a lakásból. Inkább a mekiben eszem valamit. Átmegyek Zsuhoz. Dumálunk, főzünk valamit és játszunk estig. Elkezdtem tegnap egy jó filmet is a Netflixen.

Zsu nyit ajtót. Látom, hogy kicsit zaklatott. Elmondja, hogy anyám este felhívta az anyját és őrjöngött. Nem akarja, hogy elmenjünk, mert szerinte nem fogunk boldogulni. Tanulni és dolgozni nem tudunk egyszerre. Fél attól, hogy rossz társaságba keveredünk és elzüllünk. Valamit hadovált a drogokról is, de azt nem értette Zsu anyja. 

Dumálunk. Zsu anyja azt mondja, hogy a saját életünket kell éljük. Bízik bennünk. Szereti, hogy együtt vagyunk. Már az általánosban is abban bízott, hogy összejövünk. Neki bejönnek a csendes srácok. Jobb lenne, ha Zsu öccse is ilyen lenne. Nem érti anyám kiborulását. Tanulunk még egy nyelvet és egy teljesen más országot ismerünk meg. Beszéd közben megfogta a tömzsi ujjas kezével az enyémet. Barna szemében biztatás. Annyit mond, rájuk mindig számíthatok. Ha kell, a repülőjegyet is megveszik nekem.

 

Zsu anyja sokáig élt külföldön. A szülei diplomaták voltak. Amikor erről beszél mindig csillog a szeme. Szerette az Isztambuli mecset minaretjeit. Ceruzákra emlékeztették. Még az angliai ködöt is elviselte, mert nem volt igazi tél a szigetországban. Portugália jelentette neki az igazi otthont. Az óceán homokos partja, a keleties stílusú házak, a szamarak. A forró nyarak. Egy bárban dolgozott felszolgálóként a lisszaboni egyetem alatt. A születi támogatták, hogy béreljen lakást a csoporttársaival közösen.  

 

***

 

Kék villogók fénye szűrődik át a fák lelógó ágai között. Látom, hogy valakit kitolnak hordágyon a házunkból. Biztos megint valamelyik idős néni esett el a lakásában. A szomszéd Rózsika néni fia is arra panaszkodik, hogy az anyja már nem tud belépni a fürdőkádba. Nem akarja zuhanyzóra cserélni.

 

A hordágyat éppen beforgatják a mentőbe. A vörös hajzuhatagtól összeszorul a gyomrom. Odalépek a sofőrhöz. Rám néz és egy papírt nyom a kezembe. Holnap tudok érdeklődni.