Az elhagyott múlt
Írta: Metz Edina, Anyám mindig közelről nézegette az arcomat, nem azért, mert csúnya, vagy mert szép. Nem.Teljesen jelentéktelen a külsőm, de az orrom milliméterre, formára megegyezik apáméval. Amikor nézte, mindig lemondóan sóhajtott. Ilyenkor emlékek, érzések tódultak fel benne. Az orrom egy emlékraktár Ilyenkor azok a szürke hétköznapok törtek rá, amikor apám jobb hangulatban volt, spiccesen viccelődött mindenkivel. Jókat mulattunk a gyári munkásoktól hallott faragatlan vicceken, a kollégákat és főként a főnökét nem kímélő fricskáin. Hallgattuk az ifás történeteket, hogy ő az utak királya a hatalmas teherautójával, és a többiek mennyire szerencsétlenek a kicsi konzervdobozaikban. Ha az Ifa egyszer belendült, senki másnak nem hagyott teret az aszfalton. Apám se hagyott sokat másnak. Aztán mindig megorrolt a világra. Ilyenkor szégyelltem, hogy az orra az enyém, és legszívesebben eldugtam volna. Azokon a szürke hétköznapokon már reggel éreztük a zsigereinkben a bajt. Órákon át für...