Az orgona
Az első hang az egyik csipkézett ablakkeretről pattan le. A második egy üveges tekintetű angyalt talál orrba, a harmadik a szószék karfáját találja el, a negyedik majdnem leveri az oltár feletti keresztet. Aztán ezek négyen összekapaszkodnak és egy dallammá állnak össze. Drámai, zenei nagymonológ kering a hallgatók feje felett. Olyan, amibe még az ember végbele is bele tud borzongani. Pontosan ilyen élményt nyújtott a férfinak, amikor először hallotta Bach D-moll toccata és fúga darabját. És azóta sincs ez másként. Az orgonáért egyébként is megőrül. Ebben a hangszereben van valami felséges, iszonyatos színpadiasság. Olyan, amitől az ember hosszában vágná fel az ereit, ha lenne hozzá mersze, de ehelyett inkább élvezi, mert borzongatóan jó. Szóval, amikor először hallotta a D-mollt, még csak 11 éves volt. Két hangszórós, akkori mércével mérve menő és a közvélekedés szerint is jó minőségű, mintegy negyven centi hosszú, ezüstszínű kazettás magnóból törtek elő az első drámai hangok. Nem...