Metz Edina - szerzői oldala

  Sára tűsarkúja kopog az aszfalton a szürke reggelen. A gyomra kordul egyet mielőtt felszáll a tömött metróra. A benti büfés kajára gondol. Rántottát fog enni friss kenyérrel. Az egyik metróülésen ismerős munkatársat pillant meg. A nő felnéz, mosolyog. Sárának nincs kedve odamenni, de tudja, smúzolás kell az előrejutáshoz. -Jó reggelt, Sára. Hogyhogy ilyen korán? -Sok a munka. Magának is sok van? -Persze. Napok óta nem alszom. -Altatót próbálta? -Igen, de attól meg egész nap kóválygok.   *   Sára is szédeleg még. Reggel hat órakor csörgött az óra. Az első gondolata a kávé volt. Indulás előtt belenézett a tükörbe. Esetlenül lógott rajta a virágmintás ruha. Az elmúlt hónapban hat kilót fogyott. Még nem heverte ki a diplomavédését. Szőke haja fénytelen. Hosszúkás arcán áttetsző a bőr, kék szemei alatt karikák húzódtak. „Leszarom”, gondolta, „úgysem érdeklek senkit”.   *   A metró fékezésére zökken vissza. Sára a nővel nyomakszik az ajtó felé. Ahogy felér az irodáj...

  Az alkalmazott   (képzelt interjú)   (A lány egyetemet végzett, közgazdásznak tanult. Még látszik rajta, hogy nincs egészen túl a diplomavédéssel járó stresszen. A szőke hajjal keretezett hosszúkás arcán áttetsző a bőr, kék szemei alatt karikák húzódnak. A válaszoknál pici lázrózsák jelennek meg az arccsontján. A vékony testén esetlenül lóg a virágmintás nyári ruha. Valamikor belefeszülhettek az idomai. A munka világában otthonosan mozog, mert az egyetem alatt elkezdett dolgozni. A feladatait alázattal végzi, és tudja, hogy még tanulnia kell. A főnökei említésekor azonban felsejlik egy-egy hárító-elfogadó és megengedő-bíráló mosoly.)   -Mikor kelt ma? -Reggel hatkor. Be kellett jönnöm hétre a munkahelyemre. -Sok a munka? -Igen, és még kapok újabb feladatokat. Le akartam zárni a régieket, hogy ne halmozódjanak fel. -Mit reggelizett? -Otthon nem tudtam. A munkahelyi büfében vettem egy tojásrántottát és egy kávét. -Hány kollégával dolgozik egy ...

      Azt mondta, hogy menjünk biciklitúrára. Ettől a mondattól leizzadtam. Nem akartam nemet mondani. Dögösnek akartam látszani. Másnap reggel indultunk. Az első ötszáz méterem bizonytalanságban telt. Pont úgy éreztem magam, mint amikor először ültem biciklin. Apám kijelentette, hogy meg kell tanulnom kerékpározni, azt mindenki tud. Vesz is egyet nekem. Láttam a tévében egy bicikliző majmot. Körbe-körbe ment a cirkuszi porondon. Fehér sapka, csíkos póló volt rajta, és vigyorgott, integetett a kezével. Ha az állatok is tudnak, nekem is menni fog. Ez akkora lökést adott, hogy nem vártam meg az első kerékpáromat. Elkértem a barátnőmét, és azzal karikáztam a játszótér körül. Órák után jöttem rá, hogy nem tudok megállni. Végül azt a megoldást választottam, hogy beborulok az egyik bokorba.   Az évek alatt megtanultam valamennyire kerékpározni, de egyáltalán nem voltam magabiztos. A váltót sem tudtam kezelni. Nyomtam a pedált és próbáltam utolérni a versenybringá...

    - Csinálna végre valamit? – kérdezi az öltönyös férfi a busz első üléséről, miközben idegesen dobol a lábával. - Igen, uram, próbálom kinyitni az ajtót – szól vissza a buszsofőr és a gombot nyomkodja a műszerfalon. - Percek óta itt ülünk és várunk – lamentál az öltönyös. - Tudom. Az utas is várja, hogy fel tudjon szállni – bök a fejével a sofőr a megállóban várakozó kerekesszékes férfi felé, és érzi, hogy leizzad. - Talán kézzel kellene kinyitni – mondja az idős nő az öltönyös mögül. - Tanácsokat én is tudok osztogatni – szuszogja a sofőr a bajusza alatt és közben a csörgő telefonjával próbál kikászálódni az üléséből. - Halló, jó napot! Igen ez a Tobitál call centere – mondja a fülhallgatójába. – Nem uram, nem tudom, hogy mikor kapja meg a garanciális cseretálat, még egy kis türelmet szeretnénk kérni. Visszahívom, amint lesz információm. - Milyen kedves a telefonban – ironizál az öltönyös. - Miért bántja, megvan a baja neki is – mondja az idős nő. - Nem...

  Szeretem ezt a 102 lóerős gépet. Simán elsuhanok vele az autók között a dugóban. Ilyenkor érzem a hátamba fúródó irigy tekinteteket. Már mennének haza és szürcsölnék a Martinijukat, innák a sörüket, de nem lehet, mert a körúton araszolnak.   Szeretem, hogy ezüstösen csillog dukkója, és amikor meghúzom a gázkart megbízhatóan, érdesen morog fel a motorja.   Szeretem, ahogy bedől a kanyarban. Főleg a pilisi kanyarok jók, ott lehet élvezkedni.   Szeretem, amikor felgyorsít 180-ra és összeszűkül a tér. Fénysebességgel rohannak a fák és a bokrok mellettem. Végül annyira beszűkül minden, hogy csak az egyre gyorsabban felém rohanó fehér csíkokat és az aszfalt végtelennek tetsző szürkeségét látom.   Szeretem mert, megbízhatóbb, mint egy ember. De a nőknél tuti megbízhatóbb.   - Figyelj, Szandi, hol rontottuk el? – kérdezem a kihűlőben levő közös ágyunk szélén ülve. - Ott, hogy a motorodba vagy szerelemes – mondja foghegyről, miközben az egyik...