Az alkalmazott
(képzelt interjú)
(A lány egyetemet végzett, közgazdásznak tanult. Még látszik rajta, hogy nincs egészen túl a diplomavédéssel járó stresszen. A szőke hajjal keretezett hosszúkás arcán áttetsző a bőr, kék szemei alatt karikák húzódnak. A válaszoknál pici lázrózsák jelennek meg az arccsontján. A vékony testén esetlenül lóg a virágmintás nyári ruha. Valamikor belefeszülhettek az idomai. A munka világában otthonosan mozog, mert az egyetem alatt elkezdett dolgozni. A feladatait alázattal végzi, és tudja, hogy még tanulnia kell. A főnökei említésekor azonban felsejlik egy-egy hárító-elfogadó és megengedő-bíráló mosoly.)
-Mikor kelt ma?
-Reggel hatkor. Be kellett jönnöm hétre a munkahelyemre.
-Sok a munka?
-Igen, és még kapok újabb feladatokat. Le akartam zárni a régieket, hogy ne halmozódjanak fel.
-Mit reggelizett?
-Otthon nem tudtam. A munkahelyi büfében vettem egy tojásrántottát és egy kávét.
-Hány kollégával dolgozik egy szobában?
-Senkivel, mert a többiek otthon dolgoznak. Nekik nem kell bejönniük.
-Ez a munkájából adódik?
-Nem, és én sem értem. Gondolom a főnökömnek jó oka van rá. (kesernyésen-gúnyos mosoly jelenik meg az arcán) Az igazság az, hogy olyan dokumentumok is kellenek a munkámhoz, amiket nem lehet hazavinni. Ezért kell bejönnöm.
-Mindig közgazdász akart lenni?
-Óvónőképzőbe szerettem volna menni. Anyám akarta, hogy a közgazdaságira menjek. Minden este a vacsoránál felhozta a témát. Azt mondta, hogy egy óvónő keresete az éhenhaláshoz sem elég. Mondtam neki, hogy nem számít a pénz, én boldog akarok lenni a munkámban. Nem érdekelte, csak mondta a magáét. Aztán beletörődtem. Nem akartam feszültséget a családban.
-Hogyan fogadták a szülei, hogy beadta a derekát és a közgazdasági egyetemre megy?
-Nagyon örültek. Anyám minden héten feljött Budapestre a kollégiumomba és hozott ételt egy hétre. A szobatársaim alig várták, hogy megérkezzen, mert mindig volt nála süti is. Én utálom az édességet, ezt anyám is tudja, de azért hozott mindig valami cukros szart.
-A diplomaosztóján is ott voltak?
-Persze, az egész család eljött.
-A családalapításra gondolt már?
-Gondoltam, de napi tizenkét órai munka mellett elég nehéz. Tegnap is este 10-kor mentem haza. Hétvégén meg inkább otthon tévézek, nézem a Netflixet vagy olvasok. Szoktam néha futni a Margitszigeten. Aztán főzök ebédet, nekem a vegetariánus kaják jönnek be. Általában lencsefasírtot készítek bulgurral. A levesekből pedig a krémleveseket készítem.
-Nem is volt kapcsolata még?
- Volt, egy évig tartott. Nem nagyon tudtunk találkozni a munkánk miatt, végül szakítottunk. Nem volt értelme egy Messenger-kapcsolatnak.
-Milyen érzései vannak, amikor a projektjein dolgozik?
-Semmilyen. A számokkal dolgozom, sok kreativitást nem tudok belevinni. Nyomkodom a számítógép billentyűin és összeadom, meg kivonom, amit kell. Vannak pillanatok, amikor azt gondolom, hogy ezt a feladatot egy nyolc általánost végzett is meg tudná oldani.
-Az első munkahelyén is ilyen érzései voltak?
-Igen, nem tudtam beleengedni magam. Ebbe (gunyorosan körbemutat az aktákkal telerakott asztalán) nem is igazán lehet. A flow-élményt még hírből sem ismerem.
-A munkatársai hogyan viszonyulnak önhöz?
-Általában szeretnek, mert minden munkát elvégzek. A legutóbbi munkahelyemen is volt, hogy órákon keresztül daráltam a dokumentumokat az iratmegsemmisítőben. Ők meg hordták oda, amit még el kellett tűntetni. Hoztak kávét, csokit vagy szendvicset is. Így köszönték meg, hogy nem nekik kellett szívni ezzel. Amikor felmondtam, próbáltak marasztalni. Több pénzt ajánlottak.
-Végül elment a cégtől?
-Igen, mert már untam őket és találtam egy másik helyet.
-Hány munkahelye volt összesen eddig?
-Öt.
-Milyenek voltak?
-Mind multi.
-Miért multi?
-Jól fizetnek.
-Milyennek látja a mai munkahelyeket?
-Őszinte leszek, rémálom az összes. Az egyik helyen este 6 órakor kaptam egy feladatot azzal, hogy másnap reggel 8-ra legyen kész. Ismeretlen volt, át kellett magam rágni rajta. Éjfél lett, mire hazamentem. Állandóan emberhiánnyal küzdöttünk, a főnök meg nem akart felvenni senkit. A túlóra rendszeres volt ennél a cégnél. Mondjuk nemcsak engem ugráltattak így, hanem a többi kollégát is. Legalább nem éreztem magam egyedül.
-Azt tudja, hogy miért nem vettek fel új embert?
-Nem. De szerintem azért, mert annak több pénzt kellett volna adni, mint amennyit mi keresünk.
-Minden munkahelyen voltak rossz tapasztalatai?
-Igen. Volt olyan vállalat, ahol a feladatra nem kaptam pontos határidőt. Dolgoztam rajta, haladtam vele. Aztán az egyik nap hivatott a főnök, és minden átmenet nélkül teli torokból ordítani kezdett, hogy miért nem végeztem már ezzel. Hiába mondtam neki, hogy dolgozom rajta és még van másik határidős is. Közölte, hogy ki fog rúgni, ha másnap reggelig nem adom le.
-Mit válaszolt erre?
-Semmit. Mit mondjak egy olyan embernek, akinek fogalma sincs a számvitelről. Kerestem inkább egy másik helyet.
-Meddig tudja ezt csinálni?
-Nem tudom. Valószínűleg addig, amig azt nem érzem, hogy kiégtem.
-Megéri ez a sok munka?
-Anyagilag igen.
-Mik a tervei?
-Pár hónap múlva hitelt veszek fel és lakást vásárolok.
-Kocsit nem akar?
-Minek. A BKV-val bárhova eljutok. Ha meg jármű kell, akkor meg bérelek egy Bubi-kerékpárt.
-Megy valamikor szabadságra?
-Azt tervezem, hogy veszek egy repülőjegyet és elutazom melegebb éghajlatra két hétre.
(Lehajtja a fejét. Szótlanul áll. Nem tudunk egymásnak ennél többet mondani. Körülnézek az irodájában, most látom, hogy mennyire sivár a fehér tapétával, a dísztelen falakkal. Még az asztala is fehér. Egyedül a szék feketesége töri meg ezt a kórházakra jellemző világos világot. Emlékeztem, hogy a kocsiban van egy Dániából hozott képeslap. Koppenhágát ábrázolja. Ha ezt tudom, odaadtam volna neki.)
Fotó: Pexels
Megjegyzések
Megjegyzés küldése