A kampó

 

 

- Csinálna végre valamit? – kérdezi az öltönyös férfi a busz első üléséről, miközben idegesen dobol a lábával.

- Igen, uram, próbálom kinyitni az ajtót – szól vissza a buszsofőr és a gombot nyomkodja a műszerfalon.

- Percek óta itt ülünk és várunk – lamentál az öltönyös.

- Tudom. Az utas is várja, hogy fel tudjon szállni – bök a fejével a sofőr a megállóban várakozó kerekesszékes férfi felé, és érzi, hogy leizzad.

- Talán kézzel kellene kinyitni – mondja az idős nő az öltönyös mögül.

- Tanácsokat én is tudok osztogatni – szuszogja a sofőr a bajusza alatt és közben a csörgő telefonjával próbál kikászálódni az üléséből. - Halló, jó napot! Igen ez a Tobitál call centere – mondja a fülhallgatójába. – Nem uram, nem tudom, hogy mikor kapja meg a garanciális cseretálat, még egy kis türelmet szeretnénk kérni. Visszahívom, amint lesz információm.

- Milyen kedves a telefonban – ironizál az öltönyös.

- Miért bántja, megvan a baja neki is – mondja az idős nő.

- Nem bántom, csak szeretnék már a munkahelyemen lenni. Késésben vagyok – fordul a nő felé az öltönyös.

- Ahogy mindenki más is. Attól, hogy így beszél a sofőrrel, nem fog előbb kinyílni az ajtó – vág vissza a nő. - Inkább segítsen neki!

- Mit segítsek? Nem értek a buszajtókhoz – mondja az öltönyös és kinéz az ablakon.

- Szegény kerekesszékes már percek óta várja a megállóban, hogy kinyissák a buszajtót – vázolja a helyzetet a mobiltelefonjába a kamaszlány az első ajtónál. – Van egy utas, aki beszólogat, tök köcsög a sofőrrel.  Figyi, nem tudom, hogy beérek-e suliba. Ha lekésem a matekdogát, szólsz Haniszkónak, hogy beragadtam egy buszba?

- El fogok késni a megbeszélésről – mormogja az öltönyös. – Ha én lennék kerekesszékes, biztos nem busszal utaznék. A szomszédomban lakó kerekesszékes srác is inkább hív valami járatot, ami elszállítja.

- Hát ő nem hívott - mondja az idős nő. – Én is mennék a piacra.

- Ja, biztos farhátért – válaszolja az öltönyös.

- Igen, miért, mi baja a farháttal? – kérdezi a nő.

- Nincs vele bajom, de én ezt inkább a kutyámnak adnám.

- Azért, mert drága öltönye van, még nem kell ilyeneket mondani. Lehetne tisztelettudóbb egy idős emberrel – vág közbe a sofőr.

- Inkább az ajtóval foglalkozzon. Már így is elkések – mondja az öltönyös.

- Négy gyerekem van, és mindegyik tisztelettudó. Egyik sem beszélne így senkivel – mormogja a sofőr és közben próbálja feszegeti az ajtót.

- Biztos jó nevelést kapnak. Mindent megcsinálnak, amit az apjuk mond nekik, igaz? Ha valami gond van, puff egy pofon – kezdi újból az öltönyös.

- Ezt honnan veszi? – néz rá döbbenten a sofőr.

- Látom magán. Apám is pont ilyen volt.

- Maga nem normális – mondja az idős nő. – Látja? Miből is?

- Ahogy beszél, egy despota beszél így.

- Ezek tök hülyék – mondja a lány a telefonba. – Itt veszekednek, miközben a kerekesszékes várja, hogy felszállhasson a buszra. Rém bunkó az öltönyös pasi, tiszta apám. Pont leszarja, mi van a másikkal. Az érdekli, hogy beérjen a szaros munkahelyére.

- Te meg mi vagy, valami sajtós, hogy közvetíted az eseményeket? – fordul a lányhoz az idős nő.

- Miért lennék sajtós? Csak beszélek valakivel. Már azt sem szabad? – kérdi a lány.

- De mindent szabad. Másokat szivatni is szabad egy szar buszajtóval, hogy elkéssenek a munkahelyükről – veti oda az öltönyös.

- Ez nem szándékos. Nem minden szól magáról – mondja a lány.

- Mit tudsz te? He? Egy kis kamasz vagy, aki gondtalanul éli az életét a szülei nyakán – vág oda az öltönyös.

- Uram, most már tényleg fejezze be ezt a hangnemet – lép közbe a buszsofőr.

- Teljesen normálisan beszélek.

- Ja, mint a kapcaronggyal – mondja az idős nő.

- Milyen ronggyal? – kérdi az öltönyös.

- Hát ezek tényleg tök hülyék – mondja a lány a telefonba.

- Mit hülyézel itt másokat? Honnan tudod, hogy nekik mi fáj, miért idegesek? – üvölt fel az öltönyös.

- Mi baja magának? – kérdez vissza a lány.

- Az, hogy elkések egy fontos megbeszélésről egy rohadt buszajtó miatt. 

- Hívja fel a kollégáját, hogy késni fog! – mondja az öreg nő.

- Ne adjon nekem itt tanácsokat! – harsogja az öltönyös.

- Senki nem akar magának tanácsokat adni – mondja a sofőr. – Arra kérek mindenkit, hogy őrizze meg a nyugalmát, mindjárt jön a BKK szervizautója és kinyitja az ajtót.

- Jézus, itt fogunk éjszakázni – mondja az idős nő.

- Miért gond ez? Elfogy a farhát? – kérdi az öltönyös, miközben a táskájában turkál. Majd előszed egy jegyzetfüzetet, tollat.

- Na, most mindenkit jól felír, mint egy házmester – mondja az idős nő.

- Nem kellene kiszólni a srácnak, hogy nem nyílik az ajtó – kérdi a kamasz.

- Szerinted nem látja? – kérdez vissza az idős nő.

- Persze, hogy látja, de azt nem tudja, hogy a szerelőre várunk – mondja a lány.

- Jó, akkor szólj ki neki az ablakon – mondja az öltönyös és közben fel sem néz a rajzáról.

- Hát ez egyre szebb – mutat a tollrajzra az idős nő.

- Köszönöm! Festőnek készültem. A rajzolás nyugtat – mondja az öltönyös.

- Ezt előbb is elkezdhette volna – mormolja magának a sofőr, miközben egy újabb hívást fogad. - Igen, jó napot asszonyom, a Tobitállal beszél. Nem még nem érkezett meg az új kollekció, de hamarosan megjön. Igen... Majd értesíteni fogjuk.

- Mi a franc ez a Tobitál? – kérdi az idős nő.

- Nem hallott még róla? Orrba-szájba ezt reklámozzák. Ez a legújabb őrület. Lebomló műanyag edények.

- Na, ne szórakozzon! Lebomló műanyag edények? Ez mit jelent? – kérdi az idős nő.

- Ezer mosogatás után szétmállik és elfolyik a vízzel együtt. Aztán vehet másikat.

- Ezer mosogatás? Az mennyi idő? Három hét?

- Nem, asszonyom. Három év, ennyi idő alatt egyébként is cserélni kell a műanyag edényeket.

- Én most az életem cserélném el valaki mással – mondja az öltönyös. - Olyannal, aki éppen az utcán sétál a munkahelye felé.

- Mindjárt jön a szerelő – próbálja nyugtatni a sofőr. – Én sem örülök ennek a helyzetnek. Nem fogok tudni plusz műszakot vállalni.

- Nem fizet jól a Tobitál és a BKK? – kérdi az idős nő.

- Annyit nem, hogy gyorsan ki tudjam fizetni a hitelemet.

- Mennyi van még hátra? – néz föl a rajzából az öltönyös.

- Még vagy hat év. Addig kellene kihúznom ezzel a két állással.

- Az még nagyon sok. De jó, hogy nekem sose volt hitelem. A férjem nem engedte, hogy felvegyünk – mondja az idős nő.

- Amikor maga fiatal volt, még nem is nagyon kellett hitel semmire – mondja az öltönyös.

- Már hogy a francba ne kellett volna, csak akkor az OTP-től és a munkahelytől kaptunk hitelt. Ápolónőként viszont sosem kerestem annyit, hogy a munkahelyin kívül mást is fel tudtam volna venni.

- Akkor ezért van az, hogy most csak farhátra futja a nyugdíjból – mondja az öltönyös.

- Magának mi a fene baja van? Árulja már el! Miért jön ezzel a farháttal? – kérdez vissza a nő.

- Azért, mert megteheti. Jó állása van és azt gondolja, mindent lehet. Pont úgy, mint az apám – szúrja oda a kamasz.

- Kit érdekel az apád? – mondja az öltönyös.

- Engem – mondja az idős nő. – Mit dolgozik az apád?

- Nem tudom pontosan, évek óta nem él velünk. Csak azt látom, hogy drága autókkal jön értem és folyton külföldön van. Onnan hívogat.

- Jut eszembe. A szervizkocsinak már rég itt kellene lennie – mondja a buszsofőr.

- Hát, úgy látszik, jobb dolga akadt – szúrja oda az idős nő.

- Mondtam a kerekesszékes srácnak, hogy mindjárt jön a segítség – böki ki a kamasz.

- Gondolom ettől marhára megnyugodott – veti oda az öltönyös.

- Mit rajzolt? – kérdi az idős nő.

- Egy öltönyös embert a buszon - válaszolja az öltönyös. – Ja, és nincs ennek a busznak egy titkos gombja a lökhárító alatt, mai nyitja-csukja az első ajtót?

- De van – válaszolja a sofőr.

- Akkor? Mire várunk? – kérdi az öltönyös.

- Beszorult az ajtó, ember. A gomb sem fogja kinyitni – válaszolja a sofőr.

- De a kerekesszékesnek szólhatunk, hogy próbálja meg megnyomni, hátha kinyílik – mondja az idős nő.

- Maga egy zseni – válaszolja az öltönyös.

- Kiszólok a kerekesszékes srácnak, hol találja a gombot – sóhajt a sofőr, és hátraindul a rámpakihajtó kampóért.

- A rosseb egye meg – üvölt fel. – Már megint nincs a helyén.

Fotó: pexels.hu