Az utazás

 

Sára tűsarkúja kopog az aszfalton a szürke reggelen. A gyomra kordul egyet mielőtt felszáll a tömött metróra. A benti büfés kajára gondol. Rántottát fog enni friss kenyérrel. Az egyik metróülésen ismerős munkatársat pillant meg. A nő felnéz, mosolyog. Sárának nincs kedve odamenni, de tudja, smúzolás kell az előrejutáshoz.

-Jó reggelt, Sára. Hogyhogy ilyen korán?

-Sok a munka. Magának is sok van?

-Persze. Napok óta nem alszom.

-Altatót próbálta?

-Igen, de attól meg egész nap kóválygok.

 

*

 

Sára is szédeleg még. Reggel hat órakor csörgött az óra. Az első gondolata a kávé volt. Indulás előtt belenézett a tükörbe. Esetlenül lógott rajta a virágmintás ruha. Az elmúlt hónapban hat kilót fogyott. Még nem heverte ki a diplomavédését. Szőke haja fénytelen. Hosszúkás arcán áttetsző a bőr, kék szemei alatt karikák húzódtak. „Leszarom”, gondolta, „úgysem érdeklek senkit”.

 

*

 

A metró fékezésére zökken vissza. Sára a nővel nyomakszik az ajtó felé. Ahogy felér az irodájába, elégedetten körbenéz. Tiszta minden a kórteremre emlékeztető fehér szobában. A többiek otthonról dolgoznak, alig találkozik velük a Covid óta. A büfében sincsenek sokan. Negyedóra alatt végez a reggelivel.

 

*

 

Visszatér az irodába és meglepetten látja az egyik kollégája várja az asztalánál.

-Szia, Robi, miért jöttél be?

-Nekem is kell a társaság. (vigyorog) Nem találtam otthon egy iratot.

-Maradsz?

-Azt hiszem. Van darálni valód?

-Nincs.

-Oké, akkor daráld le ezeket.

-Múltkor is én csináltam.

-Kaptál is érte csokit.

-És?

-Most is kapsz.

-Nem vagy a főnököm!

-Nem, de feladatot adhatok. Úgyhogy, hajrá!

 

Sára dühösen megnyomja a számítógép bekapcsológombját. A ventilátor felzúg, majd megjelennek az ikonok. A számlarögzítéssel kezd. Elgémberednek a vékony ujjai, mire rájön, hogy két órája nem állt fel. Kimegy a konyhába egy narancsléért. A reggeli metrós nő kortyolja a kávéját a mosogatónak dőlve. Mosolyogva kérdezi.

-Kérsz egy kávét?

-Igen, köszönöm.

-Tegeződjünk, Nóra vagyok.

-Rendben.

-Jól érzed itt magad?

-Azt hiszem.

-Milyen a munkád?

-Elég jó.

-Mit végeztél?

-Közgázt.

-Gyerekkori álom?

-Nem. Óvónő akaratam lenni. Anyám erőltette, hogy a közgázra menjek. Azt mondta, hogy egy óvónő bére az éhenhaláshoz sem elég.

-Ebben igaza van. De a pénz nem minden.

-Én is így gondolom. Olyan munkát akartam volna, amit szeretek. Nem érdekelte. Beletörődtem. Nem akartam feszültséget.

-Lenne kedved kipróbálni magad más vonalon?

-Milyen vonalon?

-Sales. Jobban kereshetnél.

-Nem tudom. Nem vagyok jó az eladásban.

-Még lehetsz.

-Ez olyan meló, hogy ha kidobnak az ajtón, be kell menned az ablakon. Ez nekem nem megy.

 

*

 

Sára leteszi a poharat a pultra és elindul az irodájába. Egy órakor megint megkordul a gyomra. Egyedül ebédel, bár jobban örült volna a társaságnak. Mire visszaér Robi is újból az asztalánál ül és telefonál. Sára ütemesen ütni kezdi a klaviatúrát. Minden billentyűnél azt képzeli, hogy egy bogarat nyom agyon. Ahogy gyorsul az ujja, egyre több lesz a bogárhulla.

Néha elkalandozik a figyelme. Arról ábrándozik, hogy a homokos tengerparton fekszik egy nyugágyban. Harminc fok meleg. A langyos szél belekap a napernyő szélébe, ütemesen ringatja a rojtokat. A pincér hosszú szívószálas koktélt hoz. Barnára sült, magas, jóképű, udvarias. Ahogy leteszi a poharat, hozzáér Sára karjához. A lány felnéz. A pincér zavartan elfordul. Aztán az esti műszak végén Sára meghívja egy italra. Másnap reggel együtt nézik a napfelkeltét a lány ágyából.

 

Hirtelen rátör a fáradtság. Kimegy egy kávéért. A napi tizenkét órai munka mellett nehéz pasit találni. Hétvégén inkább otthon tévézik, olvas vagy takarít. Pár hónapja elkezdett futni a Margitszigeten. Ekkor jött az ötlet, hogy elhagyja a húst. Így lett a kedvenc étele a lencsefasírt bulgurral.

 

Kattognak a billentyűk az ujjai alatt. Felnéz a monitorról és látja, hogy Robi bámulja.

-Mi van?

-Azt néztem, hogy miért vered ennyire a billentyűt.

-Nem verem.

-Úgy szól, mint a gépfegyver.

-Túlzol.

-Mi bajod van?

-Semmi közöd hozzá.

 

Sára kibámul az ablakon. Az ujjai gépiesen verik tovább a billentyűket. Mintha a magány éveit számolnák. Egy évig volt kapcsolata. Nem nagyon találkoztak a munkájuk miatt. A ritka randik viszont jók voltak. Vacsorázni mentek vagy koncertre, néha táncoltak. Aztán a fiúnál kötöttek ki. Egy idő után már csak Messengeren egyeztettek néha, hogy este melyikükhöz menjenek fel. Nem volt perspektíva a kapcsolatban.

 

*

 

Az akták este hatra apadnak le, a számok gyűlnek a könyvelőprogramban. Sára hallja, hogy a takarító zörög a kocsijával a folyosón. Már indulni készül. A fiatal takarító lány nyit be.

-Jó estét! Jöhetek?

-Jó estét. Igen. Legyen szíves a karikákat is tűntesse el az asztalról.

-Rendben, mindig letörlöm.

-Reggel találtam néhányat.

 

A tükrös liftben látja, hogy a karikák még mélyebbre húzódtak a szeme alatt. Most úgy néz ki, mint az anyja, amikor feljött Pestre a kajás kosárral hetente az egyetem alatt. Sára szobatársai imádták, mert mindig volt nála sütemény. Sára utálja az édességet, de ez az anyját nem érdekelte. Azt hitte, hogy az alakja miatt nem eszik cukrosat.

„Bassza meg. A darálás” – mondja félhangosan.

 

A következő emeletnél kiszáll a liftből és megnyomja a felfelé gombot. Robi még bent van. Ordítva telefonál. Az egész folyosó zeng tőle. Sára felmarkolja a papírokat és indul a konyhába, hogy megetesse az iratmegsemmisítőt.

 

*

 

Hét órára a paksaméta több mint fele eltűnt. Még fél óra és talán kész. Hallja, hogy kivágódik az iroda ajtaja. Robi jelenik meg mellette.

-Ezt is el kellene tűntetni.

-Majd holnap.

-Nem, még ma.

-Miért nem elég holnap?

-Mert nem maradhat az irodában.

-Bezárom az ajtót, elviszem a kulcsot.

-Nem. Most kell.

-Elegem van ebből.

-Ne vitatkozz, mert a főnöknél kötsz ki.

 

Nézi a távolodó Robi széles hátát, kopasz fejét. Egyre jobban szorul össze a gyomra, hidegek a remegő végtagjai. Könnyes a szeme. Robinak soha egy jó szava sincs senkihez. Piszkálódik vagy üvölt. Azt várja, hogy kinevezzék projektmenedzsernek. A feleségével másról sem beszél telefonon. Mind a ketten az új céges autóra és a több bónuszra várnak. Vállalati vacsorákról is álmodoznak.

 

*

 

Sára utálja, hogy neki be kell járnia, Robinak és a többieknek nem kötelező. Gyerekekkel akar játszani, az ovi zöld udvarán. Hagyni, hogy fogócskázzanak. Mesét mondani nekik, letörölni a kakaó és a vajas kenyér maradékát a szájukról. Felhúzni a kinti cipő után a bentit.

 

Az órájára néz. Már fél nyolc is elmúlt. A busz egyre ritkábban jár. Azzal számol, hogy legalább egy óra lesz az út hazafelé. Az ideges remegést átveszi a fáradtság. Nóra jelenik meg a konyhaajtóban.

-Még mindig itt?

-Igen, darálnom kell.

-Ilyenkor?

-Nem lehet itt hagyni.

-Van egy másik iratmegsemmisítő.

-Hol?

-A lenti konyhában.

-Nem tudok két helyen lenni.

-Add ide.

-Köszi, de nekem kell.

-Ne aggódj. Add ide.

-Neked nincs dolgod?

-Nem várnak otthon.

 

Sára megkönnyebbül, amikor Nóra a hosszú ujjaival felmarkolja a paksaméta felét és elindul.  A barna tarkóján húzódó ősz csíkból látszik, hogy közelebb lehet az ötvenhez. Ruganyosan lép, háta egyenes. Furcsa, hogy beszáll a darálásba. A menedzserek nem segítenek egy asszisztensnek. Inkább követelnek, nyomasztják őket. A főnökükkel persze smúzolnak. Számító rohadékok. „Leszarom, hogy miért segít”, mormogja. „A maradék már csak a negyedóra lesz.”

 

*

 

Visszamegy az üres irodába a cuccaiért. Látja, hogy a szemeteseket kiürítették. Az asztalokon tiszták a csészék. Felemeli a bögréjét és meglátja a karikát. A keze ökölbe szorul.

 

Kinéz a folyosóra, de a takarító eltűnt. Biztosan már az alsóbb emeleteken jár. Elindul a lift felé. Az eggyel lejjebb levő emeleti gombot nyomja meg.

Ahogy kilép a liftből, azonnal meglátja a fiatal lányt. Az egyik irodában törli az asztalokat. Sára lépteinek zajára meglepetten felnéz.

-Azt kértem, hogy törölje le a csészekarikát az asztalról.

-Asszonyom, letöröltem.

-Nem törölte le, megnéztem.

-Kérem, higgye el, hogy letöröltem.

-Hazudik.

-Nem hazudok.

-Dolgozzon rendesen! Ha megkérik valamire, csinálja meg!

-Rendesen dolgozom.

-Ne vitatkozzon velem. Menjen vissza és törölje le.

 

Sára arccsontja vörösen lángol. Elfehérednek a bütykök a kezén, annyira szorítja a táskája fülét. A takarító lány válla leereszkedik. Lassan leteszi a tisztítószert. Kimegy Sára mellett az irodából. Megnyomja a lift gombját, és eltűnik a fülke szájában.

 

Sára is indul a felvonóhoz. Az utcán csak a saját cipőjének kopogását hallja. A munkahelyi emlékek, mint az ágyipoloskák a lepedőt, úgy lepik el. Az egyik volt melóhelyén este hat órakor kapott feladatot azzal, hogy másnap reggel nyolcra legyen kész. Át kellett rágnia magát rajta. Éjfél lett, mire hazaért. Emberhiánnyal küzdöttek és állandóan túlóráztatták őket.

A másik helyen nem adtak pontos határidőt a munkára. Dolgozott éjjel-nappal. Aztán az egyik nap hívatta a főnöke. Minden átmenet nélkül ordítani kezdett, hogy miért nem végezett már. Megfenyegette, hogy ki fogja rúgni.

 

Egyre több emlékpoloska mászik elő az agya rejtett zugaiból. Csípik. A kiégés felé halad. Ettől elönti az indulat. Előveszi a telefonját és Robi telefonszámára ír üzenetet. „Kapd be, te rohadék.” Aztán átkattan benne valami. Eszébe jut a napernyő és a pincér. Úgy dönt, hogy nem küldi el az üzenetet. Majd szemtől szemben rendezik. Már várja a következő vitájukat. Nem izgatja, ha kirúgás vagy felmondás lesz a vége. Pedig azt tervezte, hogy lakást vesz hitelből a következő bónusz után. Nem baj, elmegy sales-esnek Nórához. Pörgeti a telefonja kijelzőjét. Előugrik egy hirdetés. Nyugágy van rajta a tenger partján. Ránéz az órájára, talán még nyitva lehet a pláza. Az előleghez elég pénz van a számláján.