Sorsok szövedéke

1. Fázósan összehúzza a kabátját Béla, és közben azt mormogja a bajsza alatt, hogy „nekem nem kell mindenben részt vennem”, és nézi, ahogy a többi várakozó utas kivonszolja az idős nőt a vonat alól. Közben a gyerekkorára gondol, és a vonatmakettekre, amiket a nagybátyja készített. 

2. Béla nagybácsija, aki alapjáraton fűtő volt egy mozdonyon, egy idő után megelégelte a szén szagát, a büdös füstjét és azt, hogy nem vezethet mozdonyt soha. Otthagyta az egészet a francba.

3. Béla visszazökken a jelenbe, és csodálkozva látja, hogy a nő felül, majd leporolja a ruháját, és elbiceg a Zaj utca felé. 

4. Az állomásfőnök is megdöbbenve bámul a nő után, de már nem tudja visszacsinálni, hogy ne jöjjenek a mentők, a sarokról hallani a sziréna vijjogását.  

5. Az állomásra kiérkező mentős fázósan összehúzza a kabátját, és arra gondol, hogy hányszor, de hányszor kérlelte a főnökét, hogy többet ne küldjék vonatos balesethez, mert utálja a levágott végtagokat. Különben is inkább elmegy vonatvezetőnek. 

6. Az idős nő közben hazaér, de a fájdalom nem múlik a lábából, ezért úgy dönt, hogy felpolcolja a székre. 

7. Miközben borogatja a lábát a kredencen levő képet nézi, amiről régi és örök szerelme néz vissza rá. Az, aki soha nem hagyta el érte a feleségét, pedig hányszor megígérte. 

8. Ahogy ücsörög a felpolcolt lábával, becsönget a szomszédasszony és levest hoz neki, majd megkérdezi, hallott-e arról, hogy egy öregasszonyt elütött a vonat. 

9. A leves szürcsölgetése közben nemmel válaszol, és közben hallja, hogy szirénázva jön a mentő, mert keresik a nőt, akit a mozdony alól szedtek ki. 

10. A szomszédasszonynak gyanús az asszony balesete, így rohan, hogy leintse a mentősöket. Aztán üdvrivalgásban tör ki, mert a mentőápoló, aki kiszáll a kocsiból, az egyetlen fia. 

11. Béla még mindig az állomáson van, és nem tudja elhinni, amit látott. Megdöbbenésének is hangot ad, amikor a rendőrök felveszik a jegyzőkönyvet. 

12. A mentők elviszik a felpolcolt lábú nőt a kórházba, de még előtte tesznek egy kitérőt az állomás felé, hogy a rendőr is a két szemével láthassa a megmenekülés csodáját. 

13. Béla is benéz a mentőautóba és derengeni kezd neki, hogy valahonnan ismeri az öregasszonyt. 

14. Megvilágosodik, és rájön, hogy a vasútmodelles nagybátyja egykori szerelme, akinek a képét sokszor látta a férfi pénztárcájában. A nő szeme kékje, olyan, mint a tenger Triestnél. 

15. A mentős hirtelen Béla nyakába ugrik, és ordítani kezd, hogy „szia Béla, te végbéla, a suli vége óta nem láttalak”. 

16. Béla lerázza magáról a mentőst, és kéri, hogy elkísérhesse a nőt a kórházba a mentővel. 

17. A mentős vonakodva ugyan, de belemegy, hogy velük menjen, de közben maszkot nyom a kezébe, hogy tegye fel az arcára, mert ez az előírás. 

18. Mire megérkeznek a MÁV kórházba, ahol a rendőr felesége a főnővér, és a szeretője az állomásfőnöknek, már mindenki tudja, hogy maga a csoda érkezik hozzájuk, a vonat alól sértetlenül kiszedett nő. 

19. Az összes al- és főorvos az öregasszonyt vizsgálja, nézik röntgennel, MRI-vel, ultrahanggal, tapogatják a csontjait kézzel. A vonatsérülésnek azonban nyomát sem találják. 

20. Béla másnap levessel és egy mozdonymakettel várja a nőt a kórházi ajtóban. 

21. Hazakíséri és onnantól kezdve minden héten nála ebédel a mentőssel együtt, akinek az anyja továbbra is főzi a jobbnál jobb leveseket, és fogalma sincs az egész ki-kicsodáról.