A mese érzékenyít, segít megismerni a világot és még szórakoztat is

 

„Ha lehet, akkor mindennap meséljünk a gyerekeknek” - mondja Ráth Kinga pszichológus, meseterapeuta. A mesélés ugyanis nagyon jó lezárása a napnak, rituálé, amit a gyerek vár, ami megnyugtatja és egyben megerősíti is. A történetekkel lehet érzékenyíteni, példát mutatni, hogyan lehet leküzdeni a nehézségeket. Az örök érvényű népmesék és a jól megírt, időtálló műmesék is segítenek a körülöttünk levő világ megértésében.

Azért is kell időt fordítani a mesélésre, mert a gyerek az érzékszervi tapasztaláson, például a szabadjátékon keresztül és az elbeszélésekből ismeri meg a környezetét, kap tudást a világról. A kicsik másfél és hétéves koruk között a mese nyelvén, azaz belső képekben gondolkodnak. A mese a szimbólumok nyelvén szólal meg, a gyerekek számára ez könnyen érhető – vázolja a szakember. 

Amikor a gyerek azt hallja, hogy a történet szereplői nehézségeken, próbatételeken mennek keresztül, akkor ráébred, hogy nincs egyedül a saját hasonló élményeivel. A főhőssel történő azonosulás utánzásra készteti őt, mintát ad számára. Így tudni fogja, ha a való életben kudarc éri, akkor újból neki kell futnia, mert képes átjutni az akadályon. A mese pedig nemcsak cselekvésre ösztönöz, de azt is megmutatja, hogyan lehet megbirkózni a nehézségekkel. A mesehős próbatételein, a vele történt igazságtalanságokon keresztül - nem tudatosan – de a gyerek ki tudja élni, fel tudja dolgozni félelmeit, szóban nem megfogalmazható élményeit. A mesékben ugyanis rend van, és ez hiába bomlik fel a történetben, a mese végén visszaáll az egyensúly, minden jóra fordul, ami nagyon megnyugtató és szorongásoldó a gyereknek.

A mesékkel érzékenyíteni is lehet a gyereket, például az árva, félszemű, féleszű mesehősök vagy a sérült állatok történeteivel. Az elbeszélésekben ugyanis nem a testi hibákon, a lelki sebeken vagy az értelmi képességek hiányán van a hangsúly, hanem az számít, hogyan jut előre a főhős a céljai elérésében. A főszereplő meghaladja a sérüléseiből, egyéb hiányosságaiból adódó hátrányait, rengeteg új képességre tesz szert a mesei útja során, és a végén el is éri a célját. Ez a gyereknek nagyon nagy erőt adhat, mert ha úgy érzi, más, mint a többiek, akkor a mesének köszönhetően azt is megtapasztalhatja, hogy nem ez a fontos, hanem az, hogy útnak induljon, új dolgokat tanuljon, átlépje saját korlátait, megvalósítsa az álmait. Ez a belső élménye pedig abban is segíteni fogja, hogy mások „hiányosságaival" szemben is elfogadóbb, megértőbb legyen. A mesék tehát megmutatják az élet szépségét, de persze az árnyoldalát is, mindeközben a cselekményeik és a befejezéseik is azt hangsúlyozzák, hogy a jó győzedelmeskedik a rossz felett, a felbomlott egyensúly pedig visszaáll.

A szakember viszont óva int attól minden szülőt, hogy elmagyarázza a történetet, annak tanulságát a gyereknek, mert az a fontos, hogy a kicsik mit élnek meg. Ha van kérdés, arra persze válaszolni kell, de a gyerek pont annyit fog fel a mesékből, ami még elbírható a számára. Teljesen másként képzelik el, például a Jancsi és Juliska történetben azt a részt, amikor a boszorkányt berakják a főhősök a kemencébe, mint ahogyan a felnőttek. A belső képalkotásnak köszönhetően egy ijesztő mesei rész pont annyira lesz félelmetes a számukra, amennyit fel tudnak dolgozni belőle. Ráth Kinga hangsúlyozza, „olyan tapasztalatom még nem volt, hogy egy gyereknek rémálmai lettek volna egy mese kapcsán, olyan viszont már volt, hogy egy film vagy rajzfilm kiváltotta ezt”.  

Az is fontos, hogy a gyerek életkorának megfelelő vagy egy élethelyzethez illő mesét válasszon a felnőtt, és olyat, amiben szépen illusztrálták a leírtakat. „Engem eltántorít a könyv megvásárlásától, ha nincsenek benne szép képek” – mondja Ráth Kinga. A felolvasáskor, a meséléskor érdemes arra is figyelni, hogy külső ingerektől mentes, nyugodt, bensőséges hangulat legyen, mert ez segíti a mesehallgatást.

A mesék azonban nemcsak a gyerekeknek szólnak, hanem a felnőtteknek is. A régi időkben a 14-18 éves kor között meséltek a legtöbbet, tehát eredetileg nem is gyerekműfaj volt. A XIX. századtól a Grimm testvérek népmesegyűjtésének hatására alakult úgy, hogy a meséket már a gyerekeknek is ajánlották.

Ráth Kinga szerint a népmesékben pont az a jó, hogy hiába több száz éve keletkeztek, a kollektív tudatalattit szólítják meg és mind a mai napig aktuálisak, megértésük az intelligenciaszinttől független. Ezzel szemben az írók által írt műmesék általában egy adott élethelyzetre fókuszálnak, inkább a tudatra hatnak, az intellektus nyelvén beszélnek, és előfordul, hogy aktualitásukat egy idő után elveszítik. Ez alól például H. C. Andersen, Janikovszky Éva és Lázár Ervin munkássága kivétel, ők a mai napig időtálló történetekkel ajándékozzák meg olvasóikat. Lázár Ervin nagyon sok olyan karaktert beleszőtt a meséibe, amik nem tökéletesek, éppen ezért szerethetők.

A mesék tehát nagyon fontosak, mert az életről, a természetről, az emberekről szólnak, és nagyon sok kérdésre lehet választ találni rajtuk keresztül. „Szerintem a mesék semmivel sem pótolhatók, olyan dolgot tudnak, amit semmi más nem. Éppen ezért örülök, hogy a reneszánszukat élik, és a felnőttek is egyre gyakrabban olvassák” – mondja a szakember.