A kudarc kétélű dolog, vagy segít vagy a földig rombol

A televízió távkapcsolójával szörföztem a csatornák között, amikor belefutottam egy érdekes műsorba. A riporternek arról beszéltek a megkérdezett alanyok, hogy számukra mit jelent a kudarc, valóban segített-e fejlődni az életükben. A sikeres formatervezőt a hideg rázta ettől a gondolatmenettől, és azt fejtegette, hogy soha nem értette, miért lenne fejlesztő hatása a kudarcnak. A figyelemzavaros blogger, újságíró pedig kifejezetten rosszul élte meg a kudarcait, ugyanis a diagnózisát felnőttként vette kézhez, addig meg folyamatosan kapta az élettől a pofonokat, amiket inkább megspórolt volna magának, ha előbb értesül a problémájáról. De vajon segíti, vagy ellenkezőleg, gátolja a kudarc a fejlődésünket?     

Napjainkban nagyon felkapott téma, hogy a kudarcok kellenek a fejlődésünkhöz, a továbblépéshez az életben. „Nem számít a külvilág, bízzunk magunkban, éld meg a fájdalmadat” mondatokat divat most mantrázni. Ez valóban lehet, hogy sok embernek segít, sokan viszont nem tudnak mit kezdeni ezzel – mondja Salát Luca pszichológus, gyógypedagógus.

A kudarc nagyon kétélű dolog, mert van olyan, ami pont jókor ér minket, segít kimozdulni a holtpontról, de van olyan, ami nem jön jókor és teljesen padlóra küldhet minket. „Sokszor találkozom azzal, hogy a múltban gyökerező feldolgozatlan sérelmek, gyilkos mondatok később is maradandó nyomokat hagynak az emberben.” Mert az, hogy a kudarcot hogyan dolgozzuk fel, nagyon sok mindentől függ. Például attól, milyen lelkiállapotban, élethelyzetben vagyunk, amikor kudarc ér minket, kik vannak körülöttünk, milyen megküzdési stratégiáink vannak. 

Kudarcok súlyosbító tényezőkkel 

Salát Luca szerint az sem mindegy, milyen kudarcról beszélünk. „Gyógypedagógusként azt látom, hogy a mai iskolarendszer nagyon teljesítménycentrikus, hamar beskatulyázzák a gyerekeket, nagyon nagyok az elvárások”. Sokszor mennek hozzá tanácsadásra olyan szülők, akiknek gyereke kicsit éretlen, esetleg figyelemzavaros, vagy nagyon intelligens, de például a beszédészlelésében vannak gondjai. Ilyen esetekben a fejlesztés sokat segít, és mire a gyerek iskolába megy, behozza ezeket a hátrányokat. 

Ugyanis, ha úgy kezdi az iskolát, hogy a lemaradásait nem sikerül leküzdenie, hiába okos a gyerek, kudarcokat fog átélni. Már elsőben elkönyvelhetik problémásnak, és azt tanulja meg magáról, hogy rendbontó és a feladatot sem érti. Ez pedig meghatározhatja az iskolai pályafutását és hathat rá egy életen keresztül. „Ezeket a gyerekeket tehát meg kell védeni a kudarcoktól” – szögezi le a szakember.  

A kudarcot főleg a nehéz, konfliktusokkal teletűzdelt kamaszkorban élhetik meg a fiatalok nagyon rosszul, ennek a vége akár az is lehet, hogy a kamasz maga ellen fordul. Ha nincs meg az óvó, védő környezet, akkor folyamatosan azt éli meg, hogy elutasítják, és egy életen át önértékelési zavara lehet. 

Felnőttként azonban kudarcot jelenthet akár egy baleset is, mert ilyenkor a biztonságos világba vetett hitünk kerül veszélybe. A krízispszichológiai elmélet szerint, amikor átélünk egy krízist, általában ez egyfajta kudarcként is értelmezhető, megbomlik az egyensúlyunk, majd ez az egyensúlyi helyzet ismét helyre áll, csak az a kérdés, hogy alacsonyabb vagy magasabb szinten. A magasabb szint esetében tudunk továbblépni, fejlődni. Erre jó példa lehet, ha egy rossz házasságban változás következik be, mondjuk az egyik fél súlyosan megbetegszik, ez segíthet abban, hogy a pár átgondolja a kapcsolatát, előbbre lépjen.    

Salát Luca szerint fejlődni akkor tudunk, ha megállunk és rálátunk arra, nem sikerülhet minden. Az önértékelésünket és az énképünket formálja, ha reális szociális tükörrel szembesülünk. Egy kudarc arra is jó, hogy megértsük a megküzdési mechanizmusainkat. Ahhoz, hogy a világban működni tudjunk, ezt a stratégiát állandóan fejleszteni kell, a kihívások és az ezzel járó kudarcok pedig arra jók, hogy ezt csiszoljuk és munkában tartsuk. Az viszont tény, ha küzdelmünk sorozatos kudarccal ér véget, akkor előbb-utóbb feladjuk, és nem küzdünk tovább. Ezt hívják tanult tehetetlenségnek.

A testem eltárolja

„A múltban megélt kudarcok néha felbukkannak, és mindig az adott lelkiállapotom dönti el, hogy nem foglalkozom vele, vagy még egyszer átélem és negatívan hat rám. Szóval nekem eszembe sem jut, hogy a kudarcok előre is vihetnek” – mondja Bianka. Ettől függetlenül úgy gondolja, hogy a rossz érzést, amit a kudarc okoz, a helyzetet, amikor negatív dolog történik, módosíthatjuk magunkban, másként is lehet erre gondolni. „Volt, hogy valakinek a megjegyzése rosszulesett, de rájöttem, hogy amit mondott, azt másfelől is meg lehet közelíteni. Így már könnyebb volt túllépni rajta.” De ez nem azt jelenti, hogy a kudarc érzése nem jöhet elő még a későbbiekben is, mert, ahogy fogalmaz: „amit kudarcként éltem meg, azt a testem eltárolja, és újra és újra átélheti”. 

Hozzáteszi, hogy amibe önszántából belekezdett, azt mindig végig is tudta csinálni. Az iskolás évei alatt kapott ugyan olyan feladatot, amit nem tudott teljesíteni, de ezt nem éli meg kudarcnak. „Tizenhét évesen két osztálytársammal szociális munkát kellett végeznünk a súlyos testi és szellemi fogyatékosok otthonában. Olyan helyre küldtek, ahol a munka lelkileg kikészített, a két osztálytársam, akikkel együtt voltam, szintén szenvedett ettől a helyzettől.” Annyira nem tudta feldolgozni a látottakat, hogy kérte, kapjon más feladatot egy másik intézményben. Ám a tanára ezt nem akarta engedélyezni pedagógiai és pszichológiai okokra hivatkozva. A pedagógus azzal érvelt, hogy ha nem tudja teljesíteni a feladatot, ez a későbbiekben kudarcélményként fog jelentkezni nála, negatívan fog hatni rá. Végül aztán sikerült átmennie egy másik intézménybe. „Azóta sem gondolom, hogy ez kudarc lett volna, mert nem én vállaltam ezt a feladatot, engem odaraktak. Azt, hogy pszichésen nem bírtam ezt a munkát, elfogadtam, én ilyen vagyok.”

A kontroll feladása 

Tengerdy Krauser Ágnes jóga- és meditációtanár tapasztalata az, hogy a legtöbb ember a dolgok és a másik ember feletti kontrollt szeretné feladni a jóga segítségével. A teremtőnek szeretné átadni az irányítást, mert az állandó kontrollálás az életük minden területén folyamatos traumákba és kudarcokba torkollik. A jóga abban segít, hogy mélyre ásson magában és észrevegye az összes rossz beidegződést, amik önbeteljesítő jóslatként funkcionálnak életében. Neutrális elmeállapotban pedig ezeket a rögzült hitrendszereket eltüntesse, visszakerüljön a lélekhez, ahol újjászületve együtt teremthet az univerzummal. Vagyis olyan dolgoknak akar innentől csak részese lenni, mely az egész emberiség előnyére válik. Napjainkban ugyanis az erő, hatalom, másokon uralkodás már nem elégíti ki a szívet.

Ágnes szerint azonban külön kell választani azt, hogy az embert kudarc érte vagy trauma. Kudarc akkor ér minket, amikor elvártunk valamit, de nem úgy sikerül, ahogy elterveztük. Ha a jóga mélyére hatolunk, akkor viszonylag hamar ráébredünk arra, hogy a fejünkben megfogant elvárások előbb vagy utóbb kudarcot vallanak. A jógi ugyanis „a szívéből, a lelkéből, a belső sugallatokból, a zsigeri érzéseiből éli az életét, és ha el is esik egy pillanatra, az is csak egy lépés a siker felé vezető úton”. A sikerhez vezető út pedig az, ha hallgatunk a megérzéseinkre, amik jöhetnek álmok formájában vagy meditáció közben vagy, amikor várunk a villamosra, és egyszer csak rájövünk arra, hogy teljesen mást szeretnénk csinálni, mint amit addig.  Amikor megtanulunk hallgatni és befelé figyelni.

A fordulatot hozó mondat

„Sok kudarc ért az életemben amig azt gondoltam, hogy ki kell találjam, hogyan legyek sikeres, majd még sikeresebb. Az elmémmel akartam okos és ügyes lenni”- mondja Ágnes. Akkor még kudarcnak élte meg, amikor 2002-ben leesett a lóról. Eltörött és deformálódott a jobb lába, amit csak csavarokkal tudtak rögzíteni. A baleset következtében elvesztette jól fizető munkáját és barátainak jó részét. „A történtek miatt annyira meghasonlottam, hogy évekbe telt ezt pszichésen feldolgozni, visszatérni önmagamhoz. Ebben vezetett a jóga.” 

Az igazi fordulatot az a trauma hozta, amikor az orvos leszedte a kötést a lábáról és azt mondta, hogy elfelejtheti a táncot, a snowboardot, vízi sportokat és a továbbiakban Ágnestől és Istentől függ, mi lesz a lábával. A mondattól kétségbeesett, görcsös sírás tört rá, majd látomásaiban olyan jógapózokban jelent meg, amiket addig régi jógás könyvekben látott csak. Másnap a családjától kért jógakönyveket, és elkezdett gyakorolni a kórházi ágyban, az ép lábával megcsinálta, a másikkal vizualizálta a pózokat. „Egyszer csak azt vettem észre, hogy a csavarokkal rögzített jobb lábam is behajlott annyira, amennyire a csavarok engedték, ez volt az első jel, innentől tudtam, hogy amit csinálok, működik.”    

Azóta már tudja, hogy a baleset volt élete legszerencsésebb napja, sikerült megtalálnia önmagát és jobban megértenie, hogyan működik a kozmosz. Elkezdett az intuícióira, belső erejére támaszkodni a mindennapokban. „Megérzéseink mindig segítenek eligazodni az életünkben, hiszen csak mi tudjuk, hogy mit kell megcsinálnunk és mit nem. Mire mondjuk igent és mit hagyjunk meg másoknak.”  

Ezt a tudást pedig csak akkor lehet átadni, ha a tanítvány is akarja. A jógatanárnak meg kell tanulnia, hogy nem menthet meg senkit. Ágnes szerint „fogadhatunk összetört embereket, lelkeket, akiknek segíthetünk, de azt meg kell várni, hogy a másik eldöntse, gyógyulni akar, és ebben a jóga az ő útja.”

Kiemelt kép: Tengerdy Krauser Ágnes