A hálapénz megmérgezi a kórházi légkört, a beteg és az orvos kapcsolatát

Jó ideje szülész-nőgyógyász orvosként dolgozik Svájcban az a magyar szakember, akit az új egészségügyi törvényről, a hálapénzről, a külföldi munkakörülményekről, lehetőségekről kérdeztem. A gimnázium utolsó évében döntötte el, hogy az orvoslást választja, mert olyan szakmában gondolkodott, ami kihívást jelent, fontos, és amire nagyon büszke lehet. Úgy gondolja: „ha csak egy ember szenvedését tudom mérsékelni, az már nagy dolog”. A mai napig nem bánta meg, hogy az orvosi egyetem mellett döntött.         

Ismeri az új törvényt az egészségügyi szolgálati jogviszonyról?

Igen, bár nem tudom, hogy ez marad-e vagy még esetleg finomítanak rajta. De az látszik, hogy teljesen új alapokra helyezték az orvosok bérezését, és több év alatt hajtják végre az emeléseket. A hazai viszonyok között Budapesten még viszonylag jó dolgozni, de vidéken már egészen más a helyzet. Nem véletlen, hogy a törvénybe beleírták az orvosok átvezényléséről szóló részt.

Az új törvény persze engem most nem igazán érint, de akkor jelentősége lesz, ha Magyarországon szeretnék dolgozni. Fontossá válik, hogy milyen feltételek közé megyek vissza.

Mi a véleménye a hálapénzről?

Ezt mindig az egyik legnagyobb problémának tartottam az alulfinanszírozás mellett a magyar egészségügyben. Az egyetemi évek alatt, amikor a klinikákon voltunk gyakorlaton, mindig ott volt a levegőben. Mindenki tudott róla, tudomásul vette, hogy ez létező dolog, de sose beszélt róla senki. Azt viszont sose tudtuk, hogyan működik ez a gyakorlatban, mire mennyi hálapénzt lehet kapni. Az angoloknak van erre egy jó kifejezése: „Elephant in the living room”, azaz olyan probléma, amit mindenki ismer, csak nem akar róla beszélni és tudomást venni se.

A hálapénz megmérgezi a légkört, a munkakapcsolatokat, a betegek orvosokba vetett bizalmát. Nem tudom elképzelni, hogy a rengeteg nehéz orvosi döntés és munka mellett úgy dolgozzak, hogy még ez is ott legyen a levegőben.

Ugyanis az orvosi munka felét az adminisztráció, másik felét az orvoslás teszi ki. A zárójelentés összeállítása nagyon időigényes, pontosan mindent le kell írni és megindokolni. Minél nyugatabbra megyünk, annál jobban dokumentálni kell mindent, szakmailag le kell védenie magát az orvosnak, bizonyítania kell, hogy helyesen csinált mindent. Főleg akkor, ha, ahogy Svájcban, a beteg önrészt vállal az egészségügyi ellátásban. Az országban különböző egészségbiztosítási csomagokat kell kötni, amik havi díjai átszámítva körülbelül 70 ezer forinttól 150 ezer forintig terjedhetnek. Ezenfelül pedig a betegnek az egészégügyi szolgáltatás igénybevétele esetén a választott biztosítási csomagtól függően önrészt is vállalnia kell, aminek mértéke lehet évente körülbelül 100 ezer forintnak megfelelő összeg, de milliós tétel is. Az idősek esetében az az általános, hogy egy drágább csomagot választanak, és így kevesebb önrészt vállalnak.

Egy ilyen rendszerben nagyobbak az elvárások az orvosokkal szemben. Itt tehát a betegek professzionalizmust és minőségi ellátást várnak el a pénzükért. Mindezt hálapénz nélkül. Az persze előfordul, hogy a páciensek az újszülött kisbabáról fotót vagy csokoládét adnak a szülőszobán dolgozóknak, ezt azonban csakis a hála motiválja, és nem az attól való félelem, hogy enélkül nem részesülnek megfelelő ellátásban.

Ezért is döntött úgy, hogy külföldön kezdi el az orvosi pályát?

Ez egy folyamat volt. A szülészet-nőgyógyászat az egyik olyan terület, amit a hálapénz a leginkább megfertőzött, és ebben nem szerettem volna részt venni. Azt tudtam, hogy nem akarok Budapesten maradni, vidékre nem akartam menni, Anglia nem vonzott. Mérlegeltem, hogy melyik európai ország felel meg a legjobban az igényeimnek. Svájcban nagyon jó munkakörülmények vannak és a fizetés is körülbelül a hétszerese a magyar rezidensek nettó fizetésének. A svájci szakorvosi címet elismerik a világban, és nagyra becsülik a szakorvosi továbbképzésüket, éppen ezért az egyik legnagyobb presztízsű európai képzésen szerettem volna a szakképesítésemet megszerezni.

Jó előre készültem a külföldi munkára. Ötödévben elkezdtem németül tanulni, és kimentem az Erasmus-programmal Németországba. Aztán az egyik barátom, aki már volt Svájcban gyakorlaton, sokat mesélt az ottani egészségügyről. Ennek hatására elkezdtem érdeklődni az ország iránt, az egyetem alatt néhány hónapos gyakorlatot is eltöltöttem itt. Ezek alapján gondoltam úgy, hogy a hazai modelltől eltérően is el lehet kezdeni az orvosi pályát.

Azt látni kell, hogy Németországban és Svájcban keresik és meg is becsülik az orvosokat, mert hiány van belőlük. Svájc hatalmas előnye, hogy nagyon hamar lehet munkát találni, mert sok az állásajánlat, gyorsan elismerik a diplomát. Számomra meglepő módon, sok külföldi orvos dolgozik itt viszonylag gyenge német nyelvtudással. 

Persze a külföldi munkának hátulütője is van. Főleg most, ebben a koronavírusos időszakban. Nagyon hiányzik a család, valószínűleg még hónapokig nem tudok majd hazamenni. De az is hiányzik, hogy kompetens legyek teljes egészében a munkámban, erőfeszítés nélkül ki tudjam magam fejezni az adott szituációban. Ez az, amit, sajnos szinte lehetetlen elérni, hogy annyira magabiztos és kompetens legyen valaki egy tanult nyelven, mint a saját anyanyelvén. Véleményem szerint a külföldi munkavállalásnak ez az egyik legnagyobb hátulütője, az orvosok esetében kifejezetten.   

Hasonlít a svájci rezidensképzés a magyarhoz?

Svájcban teljesen más a rendszer, mint Magyarországon. Otthon az állam egyik intézménye hirdeti meg a rezidenseknek a kórházi képzési helyeket. Itt nincs olyan, hogy rezidensképzés, a szakorvosi vizsgához előírnak meghatározott számú vizsgálatokat, operációkat, amiket el kell végezni. Például a szülészet-nőgyógyászat esetében ezt a listát öt év alatt kell teljesíteni, és ezt követően letehető a szakvizsga. Természetesen vannak intézményen kívüli továbbképzések is, ezek legnagyobb részét a munkaadó kórház kifizeti az orvosoknak.    

Svájcban az akkreditált kórházakban lehetőség van a szakvizsgához szükséges gyakorlat megszerzésére, és az intézmények döntik el, hogy milyen orvosra van szükségük a jelentkezők közül. Ez egy kereslet-kínálat alapú kiválasztás. A kórház, ami a legtöbb esetben magánvállalkozás, fizeti az orvos bérét. Egy úgynevezett B kategóriájú, azaz nem centrum kórházban a szülészet-nőgyógyászat esetében minimum három évet kell dolgozni, a magasszintű ellátást biztosító kórházakban pedig minimum egy évet kell eltölteni a szakvizsga előtt Svájcban.

Hogyan tervezi a jövőjét?

Két évre állapodtam meg a svájci kórházzal, de hamarosan keresni kezdek egy nagyobb centrumkórházat az országban. A célom az, hogy Bázelben, Bernben, vagy Luzernben felvegyenek a megyei központi kórházba.

Abban nem gondolkodom még, hogy hazajöjjek dolgozni Magyarországra. Azt hiszem, hogy még 6-8 évet biztosan külföldön fogok eltölteni, és lehet, amire letelik ez az idő, otthon is normalizálódik a helyzet. Ha nem, akkor otthoni magánrendelőben gondolkodom, ahol a külföldön megtanult standardok, munkamorál szerint tudom majd végezni a gyógyító munkát.