Orrokat a maszk alá, kezeket a kesztyűbe!

 „Ne haragudj, nem adok puszit, mert nem tudom, hogy van-e bennem koronás virnyák” – mondom a jó ismerősömnek, amikor találkozunk. Tényleg nem akarom megfertőzni, ha esetleg lakik bennem ebből a szörnyből egy is. Nem egészen érti, de tudomásul veszi. Pedig már jó ideje majd’ tízmillió ápolónő, ápoló és orvos hazájában élünk. Januárban kezdődött az álarcosbál. Először csak az óvatosabbak húztak maszkot (a még óvatosabbak latex kesztyűt is) a bevásárlásoknál, később már a kötelező maszkviselést is bevezették, így az egész ország egy komplett kórházi személyzetté alakult át. Legalábbis a külső jegyek alapján.

A csini maszkom mögül ahány emberrel beszélek, mindenki annyiféleképpen ítéli meg a helyzet komolyságát. Van, aki őrjöng és a médiát okolja, amiért orrba-szájba erről a koronás izéről tudósít. Szerinte riogatnak a számokkal, képekkel, statisztikákkal, lezárásokkal, feloldásokkal, zónákkal. Pufogva magyarázza, hogy mi a fenének kell erről ennyit beszélni, írni hiszen ez egy szimpla megfázás. Na jó, legyen, influenza.

Következetesen influenzáról beszél a Covid kapcsán egy másik jó ismerős is, aki szerint szintén túlreagálják a járvány súlyosságát. Azzal akarja alátámasztani a mondandóját, hogy ő bizony hallott egy koronavírust a maga természetességében kezelő, a járvány miatti intézkedéseket eltúlzónak tartó szakember és egy, a fertőzést komolyan vevő, teszt-szájmaszk-karantén-távolságtartás-óvatosság-fertőtlenítőhasználat kombóban hívő tudós párbeszédét az egyik országos médiában. Szerinte a vírushelyzetet könnyedebben megítélő szakember kérdéseire a helyzet komolyságában hívő nem igazán tudott válaszolni. Például a halálozási adatoknál bontakozott ki vita köztük, a járványt komolyan vevő biológus adatokat citált, mire a helyzetet nem annyira súlyosnak találó vendég kijelentette, hogy a számok manipulálhatók.  

És, akkor jön a család orvosa, aki ha azt hallja tőlem, hogy a koronavírus olyan, mint az influenza, komoly szakmai okfejtésbe kezd arról, hogy ez nem olyan. A tünetei lehetnek olyanok, de ez nem az. Majd kezdődik a fehérjékről és parazitákról szóló okfejtés, aminek a második mondatnál már el is veszítem a fonalat, és hálát adok az égnek, hogy nem az orvosi pályát választottam.

Na, ekkor jött el az a pillanat, amikor az ember úgy érzi, innen már nincs kiút, elveszett az információk között. Marad a maszk, a kesztyű és ha végképp beüt az armaggeddon a második hullámnál, akkor kérünk szkafandert a NASA-tól, és rohanunk lisztért a boltba. Ezek legalább biztos pontot jelentenek az életünkben, ha már a média és az adatok komolysága is megkérdőjeleződik.

Viszont a megnyugtató józanság hangján szól egy másik beszélgetőtársam, akinek szintén kifejtem nézetemet, miszerint jobb az óvatosság, és a vírus miatt inkább maradjunk a biztonságot jelentő másfél méternél. Nem igazán érti ő sem, miért parázok, de belenyugszik. Viszont megerősít abbéli hitemben, hogy a teljes igazság sosem fog kiderülni a fertőzöttségről és a vírus áldozatainak számáról. „Hallgassunk a józan észünkre. Egyszer majd ez is elmúlik vagy hozzászokik a szervezetünk, tehát így vagy úgy, de megoldódik ez az egész koronavírus-probléma” – próbál nyugtatni, majd hozzákezdünk egy teljesen más téma boncolgatásához, és már egyikünknek sem fontos se a maszk, se a kesztyű, se a Covid-19. Csak a józan eszünk.