Az elvek harcosai egy furcsa világban

Az elvek fontos dolgok az életünkben, igazodási pontot jelentenek, szilárd meggyőződést. Meghatározzák értékrendünket, cselekedeteinket, döntéseinket, ítéleteinket és velük meghatározzuk azt is, kihez vagy kikhez akarunk tartozni. Olyanokhoz, akik hasonló elveket vallanak.

Az elvek és az emberi tartás az, ami most egyre inkább kiütközik ebben a pandémiás időszakban. Kezdődött az Index szerkesztőségének felmondásával, mert nem akarták, hogy külsősök mondják meg, ki és hogyan írjon a szerkesztőségben és hogyan alakuljanak át egy másmilyen szerkesztőségi struktúrává. Az meg végképp kiverte náluk a biztosítékot, hogy kipattintották a fejük fölül azt a főszerkesztőt, akit ők választottak meg maguk közül.

Az ellenállás folytatódott a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak tüntetésével, mert ők meg azt nem akarják, hogy olyan vezető kerüljön a fejük fölé, akit erőből raktak oda, és akivel képtelenek szót érteni.

Persze a józanságukat, erkölcsösségüket és az ítélőképességüket mind a két esetben elég erősen megkérdőjelezték. Az Index kirúgott főszerkesztőjét a baloldallal való összeesküvéssel és üzleti titok megsértésével is vádolták, az újságírókról pedig az terjedt el, hogy átverték őket ezzel a színjátékkal és ész nélkül a bizonytalanságba ugranak azzal, hogy felmondtak. Az egyetem hallgatóit lesajnálóan egyszerűen megvezetett szerencsétleneknek titulálták.

Az persze fel sem merült, hogy lehetnek elveik. Például az újságíróknál betelt a pohár, hogy az utóbbi években főszerkesztő főszerkesztőt követett, néhányuk el is mondta, hogy azért állt fel, mert elege lett a politikai nyomásgyakorlásból. Majd a szerkesztőség felmondása előtt elfogyasztottak még néhány vezérigazgatót is, vélhetően ők sem kívántak asszisztálni a kirúgáshoz és az átalakításhoz.

Az egyetemistákról és a hozzájuk szolidáris színészekről, valamint a szakmai stábról sem feltételezik, hogy egyszerűen elveik vannak, amiket érvényre szeretnének juttatni. Nem, ilyen nem lehet, hiszen ma Magyarországon mindent átsző a politika és a külső erők, amik fel akarják bomlasztani a jól működő rendszer szövetét.

Akinek meg más elvei vannak, az jobb esetben naiv és megvezethető, rosszabb esetben nem normális. Mert az értékmérő a létbizonytalanságból fakadó megalkuvás és a pénz, ha valaki otthagy egy zsíros állást vagy az egyetemista éveit és a diplomáját kockáztatja az elvei miatt, akkor az nyilván vagy megvezetett, vagy megőrült. Mert ilyet normális ember nem tesz.

Normális világban tesz. Sőt! Az a normális, ha valaki lázad az ellen, ha nem jó neki a körülötte levő közeg, és tenni szeretne az ellen, hogy ne így legyen. Ha nem hagyja, hogy befolyásolják, gondolkodjanak helyette, és meg akarja értetni a másik féllel, mi nem jó neki az adott szituációban. Vagy egyszerűen kilép a számára kedvezőtlen helyzetből. Mert így lehet valaki önmagában bízó, nyitott és önmagával tisztában levő ember, akinek van mondanivalója a körülötte levő világról.

És remélhetőleg az elvek egyre fontosabbá válnak a következő hónapokban, és a pandémiás időszak nemcsak a mindennapi valóságunkat változtatja meg, hanem képesek leszünk egy másik aspektust is elfogadni, megérteni és nem lesajnálni, lekezelni. Mert ez nem vezet sehova csak beszűküléshez és egyoldalúsághoz, és a készen kapott gondolatok elvtelen, kritika nélküli elfogadásához.

Fotó: Vargosz