A büntetlen taperolás

Nem ismerek olyan nőt, akit ne zaklattak volna valamilyen formában. Csak egy kis fenéktapi a buszon az öreg mókustól, beszólás a mellekre, ruhára a fémmunkás állványról a melósoktól vagy csak szimpla füttyögés a buszmegálló felé menet. De ha ez nem lenne elég, akkor az autóvezetés gyakorlati képzésen úgy próbálja érzékeltetni a gázpedál használatát az oktató, hogy a huszonéves lány jobb térdét tapizza, nyomogatja, majd az óra végén a szájszögletében megcsillanó nyálbuborék kíséretében közli a kocsiból menekülő lánnyal, hogy gyönyörű szeme van.

De az is előfordult, hogy a Nyugatiban egy csöves próbált mindenképpen fizikai kontaktust teremteni egy feltűnően csinos lánnyal, mert annyira szépnek találta. Elkezdte rángatni, majd amikor az nem hagyta magát, lekurvázta és közölte, hogy kicsinálja. Ha egy bátor nőtárs nem segít, akkor akár komolyabb attak is lehetett volna a pályaudvari sima tapiból.

Ezeket az otromba gesztusokat mindenki másként éli meg. A tapiról elmondható, hogy a megkérdezetteket felháborítja és kiborítja, a füttyögés és beszólás megítélése viszont már vérmérséklet és érzékenység kérdése. Valakinek áll tőle a hátán a szőr, más csak legyint és röhög rajta.

A tapi nem új keletű dolog és nem is hazai sajátosság. Emlékszem egy, az átkosban eltöltött majd’ kéthetes görög-török nyaralásra. A görögöknél a több ezer éves kultúra megtette hatását a viselkedés terén is, a törökökről már nem volt ugyanez elmondható. Náluk a tömegközlekedési buszokon teljesen elfogadott volt a nők fenekének taperolása.

Zötyögtünk a koszos, büdös buszon az isztambuli bazár felé egy meleg nyári napon. A ki tudja hány éves járgánynak annyira lepra volt minden szeglete, zuga és ülőkéje, hogy leülni sem volt kedvünk. Aztán ebből lett a baj. Felszálltak az erősebbik nem képviselői, és a külföldi nők közül akit értek, azokat mind letaperolták. Sunyi módon, oda sem nézve, majd úgy csináltak, mintha semmi sem történt volna. Amikor pedig ráordítottál, elfordította a fejét.

Egyetlen megoldás maradt, hogy elkerüld a további inzultust, ha próbáltál a busz mocskos falához tapadni a fenekeddel, remélve, hogy a melleidet vagy az annál lejjebb levő részedet már nem akarják megfogdosni. 

De a tapi itthon is elfogadott volt. A nyílt utcán, a tömegközlekedési járműveken vagy a boltban. Amikor szóvá tetted, hogy ez így nem igazán jó, akkor közölték, hogy ne legyél ennyire érzékeny, bizonyára csak véletlen volt. Különben is, milyen már a ruhád és a hajad, olyan kihívóan nézel ki, azon sem csodálkozna senki, ha most itt helyben rád ugrana egy pasi.

Csakhogy a MeToo-mozgalom berobbanása után a tapi már nem fér bele a nők életébe. Előtte sem fért, de most már végképp nem. A tapiról ugyanis kiderült, hogy hatalmi játszmáról, a kiszolgáltatottabb kihasználásáról szól, ami pedig büntethető. Mondom büntethető, mert nem vagy nagyon nehezen lehet bizonyítani. A törvény pedig a feljelentőre hárítja a bizonyítás terhét.

A tapizó pedig pontosan tudja, hogy a szürke zónában jár. Megtalálja azt az időt és helyet, amikor nincs senki más rajta és a taperolton kívül. A megfogdosott pedig fel sem fogja az első pillanatokban, hogy mi történik vele, mondjuk az autóvezetési gyakorlat közben. Az oktató első sunyi kis érintésétől ugyan lefagy, de végül puszta véletlennek tudja be. A tanuló csak a gondosság és a jóakarat jelének véli továbbra is, hogy az oktató ráteszi a kezét az övére, amikor éppen vált, hiszen biztos csak így próbálja megkönnyíteni a szerkezet használatát. A kuplungtárcsa működését pedig úgy magyarázza, hogy a tanuló tenyerét az ő tenyeréhez szorítja és összedörzsöli a kettőt. Persze azért kedvesen megjegyzi, ha a lányt zavarja a fizikai kontaktus, akkor nyugodtan sikkantson.

Aztán a harmadik óra után, amikor a térdét fogdosta a gázpedál használatának magyarázata közben, akkor valami derengeni kezd a tanulónak. Sehogy sem jó ez így. A következő órákon nem tud koncentrálni, állandóan a frász kerülgeti, hogy megint nyúlkál valamilye felé az öreg mókus. Elkezdi megát hibáztatni, hogy biztos csak félreért valamit, ő a fizető kuncsaft és csak jót akarhat neki az oktatója, hiszen közös a cél, a jogosítvány megszerzése. Ezzel együtt a nyári hőségben egyre hosszabb és zártabb ruhákat vesz fel, ha tehetné, nikábot húzna.

Közben a fickó egyre mélyebbre megy a szürke zónában, egyre többször érzékelteti tapizással az autó használatának részleteit, amitől a tanítvány egyre zavartabb, idegesebb és bizonytalanabb lesz. Az utolsó felvonás pedig az utolsó óra előtt jön el, amikor az oktató leordítja a tanuló fejét, amiért nem koncentrál a vezetésre, és kilátásba helyezi, hogy így nem lesz meg a vizsgája.

Esélyes, hogy a szürkeség végképp elnyeli a tanulót, és további órákat vesz, remélve, hogy valahogy kikeveredik ebből a nyomasztó oktató-tanítvány viszonyból, és a sikeres vizsga után jogosítványhoz jut, majd elfelejti az egészet. De addigra valószínűleg a maradék önbecsülése, önbizalma is oda lesz, és már a taperolások sem érdeklik, csak legyen túl mindenen. Ekkora pedig már végképp nyert a lassú, sunyi taperolós arrogancia.

A zaklatás fogalmát a Büntető Törvénykönyv is ismeri, és aki a zaklatást hatalmi vagy befolyási helyzetével visszaélve követi el folyamatosan azért, hogy a másikat megfélemlítse vagy a magánéletébe beleavatkozzon 2 évig terjedő, az erőszakkal való fenyegetést, félelemkeltést pedig 3 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti.

Ahhoz azonban, hogy feljelentés, majd ítélet is szülessen, a taperolást bizonyítania is kell az elszenvedő félnek, ami a szürke zónában mozgó taperolók esetében igen nehéz, és ezt a hosszú évek alatt felhalmozott rutinjuk alapján ők is tudják.