Elveszett gyűrű
Hogyan tudott lecsúszni az ujjáról a krumpliszedéskor? Végül is mindegy, ha megtalálom, legalább örülni fog neki, és újból az ujjára húzhatják. Bár nem tudom, hogy ki fogja, a férje már meghalt. Legalábbis Gyula azt mondta a múltkor.
Ez a kocsmatöltelék minden baromságra rá tud venni, most éppen arra, hogy egy öregasszony jegygyűrűjét keressem. Mindegy, legalább a napon, jó levegőn vagyok. Nem tudom, hogy miért velem keresteti, hiszen a fémdetektort ő is tudná lóbálni a krumpliföldön. A kocsmában is állandóan osztja az észt mindenkinek. A múltkor azt mondta az egyik havernak, hogy bugyolálja be geotextíliába az elültetett leandereit, úgy átvészelik a telet. És milyen igaza lett. Az otthoni leanderek, is megúszták becsomagolva a fagyokat. Még nem itta el teljesen az eszét.
Mindegy, megcsinálom. Legalább a sajtó felfigyel erre a koszfészekre, esetleg a Blikk is megírja, hogy önzetlenül segítettem egy nőnek.
Kíváncsi vagyok, milyen lesz a gyűrű. A miénk olyan semmilyen volt, nem volt sok pénzünk szépet venni. Az asszonynak jó volt több mint harminc évig. Nekem az eszem ágában sem volt hordani. Még jó, hogy. Ha beakadt volna valamibe a műhelyben, le is szakítja az ujjamat.
Na, sípol ez a szar. Mi ez? Semmi egy kapa darabja.
Ez már a soha vissza nem térő múlt. Mint ahogy az asszony is az. A temetésére még utoljára felhúztam az ujjamra, de többet a színét sem láttam a rézszínű karikának. Tényleg, hol van? Mindegy, nem hiányzik, ahogy más sem a házasságunk legvégéből. Szégyellem, de az asszony nélkül jobb. A temetés után leszedtem a lakás összes helyiségéből a cetliket. A demencia már annyira eluralkodott rajta, hogy nem lehetett egy percre sem egyedül hagyni. Borzasztó volt, amikor egyszer mégis meglógott. Egész éjjel vártam. Aztán egyszer csak csörgött a telefonom, hogy megtalálták. Végül Bicskéről hozták vissza a rendőrök.
Persze mindig azt mondtam mindenkinek, aki kérdezte, hogy bírom, hogy nem lehet egyedül hagyni egy percre sem. Hát, úgy, hogy az ember jóban, rosszban kitart. De a kitartásnak is van határa.
Hol a rossebben lehet ez a gyűrű? Már ötször jelzett ez a nyavalyás, de semmi, csak egy újabb fémdarab.
Mi a bánatos fenéért vállaltam el ezt az egészet? Visszamondani sem lehet, Gyula már szólt a nőnek, hogy meg fogom keresni neki a drágalátos gyűrűjét. Biztos olyan, mint Gollam, neki is hiányzik a „drágaszága”.
A gyűrű tényleg hatalom. Az összetartozás hatalmát adja. Amikor ránézel, akkor az jut az eszedbe, hogy van otthon valaki, aki szeret, aki vár meleg kajával. Jó volt az asszonnyal összetartozni. Szerettem az első perctől. Amikor szívrohamot kaptam, akkor a mentőkkel kotortatott össze a konyhakőről. Mindennap bejött a kórházba. Ha akkor nincs velem, most nem keresek itt semmit. Nagyon jó volt a tortája is, amit a kölyköknek sütött.
Az összetartozást, mondjuk, a gyűrű nélkül is érezheti az ember. Én is éreztem, pedig nem hordtam. A tudat, hogy van valaki, aki csak a tiéd, aki csak veled akar lenni, mindennél többet ér. A gyűrű csak jelzés, hogy valakihez tartozunk. Igazából másoknak szól, hogy tudják, már foglalt az ember.
Bejelzett a detektor. Megvan a gyűrű! Hogy fog örülni ennek! Felhívom Gyulát, és elmondom neki. Nem, nem hívom fel, majd a kocsmában megtudja.
Mit is mondott Gyula, melyik csengőt kell nyomni? Ja, igen azt hiszem, hogy Szedres a nő. Na, már jön is. Remélem, hogy örülni fog neki.
Ezt nem értem, Gyula folyamatosan valami öregasszonyról beszélt, miközben ez egy csinos nő. Szegény asszony soha nem volt ennyire csinos. A két gyerek után meg teljesen szétcsúszott. Viszont imádni való volt a humora. Mindig mondta, hogy „a remény hal meg utoljára, aztán meg jön a szarok rája”. Ha még élne, talán rá sem néznék erre a nőre. De ez az asszony, ez formás és szemrevaló. A haját is festeti. Nem olyan tenyeres-talpas, szegény embernek való fajta. Látszik, hogy ad magára. Jó lenne meginni vele egy kávét.
Állnak egymással szemben a küszöbön. Egyikük sem érti a helyzetet. A férfi zavartan, nagy kerek szemekkel bámul a nőre, miközben a gyűrűt a nyitott tenyerében tartja. Látszik rajta, minden vágya, hogy bemenjen az asszony vaníliás kuglóf illatú lakásába.
Az asszony feszengve próbál kedves lenni. Inkább mesterkélt. Furcsán, kicsit vicsorogva mosolyog miközben forgatja a kezében a gyűrűjét. Megnézi a belső felén levő feliratot, hogy biztosan az övé-e. Aztán átfordul benne valami, az ékszert becsúsztatja a zsebébe, és hirtelen kezdeményez. Behívja a férfit a lakásába. Közben érdeklődve mustrálja az amatőr fémdetektoros régészt.
Mekkora a keze és a lába! Jenőnek nem volt ekkora. Fess ember, és még kedvesnek is látszik. Ráadásul nem kopaszodik, nem szeretem a kopasz palikat. Az uram kisebb is volt, mint ez az ember, meg nyersebb is volt a modora. Milyen szép kék szeme van. Kifejezetten szimpatikus. Ha meghívna egy kávéra, nem ugranék el. Megkérdezem, hogy kér-e valamit enni vagy inni.
Te jó ég, milyen sáros a cipője, nadrágja. Látszik, hogy kúszott-mászott a földön az ékszer után. Ez lesz a jutalma, egy kávé és egy szelet kuglóf! Te milyen hülye vagy! Álmodozzál csak, aztán lehet, hogy otthon meg várja a felesége.
Igazából azt sem értem, hogy minek jött ide, a gyűrűt a kocsmatöltelék Gyulának is odaadhatta volna.
A perzsaszőnyegnek annyi, ha még két lépést beljebb jön. Jenő agyvérzést kapna, ha látná, hogy mit művel itt. A sztrók után még hónapokig ápoltam. Se ülni, sem állni nem tudott, csak feküdt, és kétségbeesetten nézett. Aztán az egyik nap végleg elaludt.
Annyira imádtam, amikor megvette nekem a szőnyeget. Minden mintája a távoli keletet idézi. A perzsákat, Dárius királyt, a sivatagot, a romokat és a tevéket juttatja az eszembe. Oda mentünk nászútra. Egyszerűen gyönyörű.
Szegény Jenő. Amikor elhagytam a jegygyűrűmet, azonnal rohant és vett másikat. Mindig ideges volt, ha elhagytam valamit. Pedig a szemüvegemet állandóan elveszítettem.
Végül is nagyra értékelem, hogy a kék szemű megtalálta és elhozta a gyűrűt, de egyáltalán nem hiányzott. A másikkal is teljesen jól elvoltam negyven évig.
Most mit mondjak neki, hogy nem volt erre szükség? Ez a szerencsétlen órákon át babrált a fémdetektorával a krumpliföldön, hogy megtalálja.
De hogy jut valakinek az eszébe megkeresni egy negyven éve elveszett gyűrűt és visszaadni? Mi a fenét akar ez az ember?
Mindegy visszahozta, majd kap egy kávét és elmegy. Egyébként meg miért is ne lenne szükségem a gyűrűre. Ha nem is fogom hordani, attól még egy érték. Majd megkapja valamelyik unokám vagy ha nekik nem kell, akkor odaadom Katinak. A szomszéd lány mindig annyira rendes. Ahányszor elmegy a boltba, megkérdezi, hogy mire van szükségem, és meg is hozza. Ha meg a takarításhoz kell segítség, akkor is számíthatok rá. A minimum, hogy megkaphatja a felesleges gyűrűmet.
Pedig ez a fickó sokkal jóképűbb, mint szegény Jenő volt. Mindegy a beszélgetés közben csak kiderül, hogy van-e felesége. Egy kávé még nem a világ, akkor sem, ha van neki. Aztán ki tudja, lehet, hogy még vacsorára is marad.
A férfi a zokniban toporog a perzsaszőnyegen. Próbál úgy téblábolni, hogy ne verjen le semmit, és ne érjen hozzá semmihez a koszos ruhájával, miközben lerakja a holmiját. A nő közben bemegy a fürdőszobába, és kihoz egy vizes rongyot, hogy letörölhesse a nadrágjáról a sarat. Szállnak a porszemcsék az ablakon beszűrődő fénysávban, a melegség átjárja az előszobát. A zavart szép lassan felszívja a nap sugara.
A törköly is előkerül valahonnan, és két áttetsző kis pohárban várja, hogy a koccintsanak a sikerre. Az erős íze végigfut a nyelőcsöveken a gyomrukig. Aztán szétárad a testükben és mind a ketten megrázkódnak.
A gyűrű pedig egyre mélyebbre süllyed a nő zsebében, szinte már jelentéktelenné zsugorodik.
Kiemelt kép: Gift Habeshaw fotója a Pexels oldaláról
Megjegyzések
Megjegyzés küldése