Levél a múltból

Írta: Metz Edina

Drága Joachim!

Mikor legutóbb láttalak, azt hánytad a szememre, hogy már nem szerelmezlek tégedet, pedig ez nincs így, az én szívem és testem örökké a te két karjaidban pihen majd semmihez sem fogható szorításban. De, nem szeretném tovább szórni a szót, hiszen kérted, hogy írjak magamról és az én mindennapos, vágyakozással teljes búskomor napjaimról.

Tegnap bementem a dadussal a városi bótba, amit a szatócsok működtetnek a Franz Josef Gasse 22/b szám szuterén alatt. Olyan takarós, több éve megnyitott bót, amin látszik, hogy mennyire ügyel a tulaja a miden apró részletekbe menő szépségére.

Már a karácsonyra készülődik, és mire oda értünk az én imádságos dadámmal, már a karácsony pompázott az összes szegletének a boltban. Piros és a zöld az csudás harmóniát teremtett a fehér és kék csempésszel, és persze a csempész hidegségét ellensúlyozta a gyönyörű faborítás.

Nos, ebben a barátságos és meghitt bótocskában időztünk kettecskén, és nézelődtünk szebbnél szebb ajándékokat az én szerelmetes Joachimomnak és a drága papának és mamának, meg persze az én drága és csontrossz öcsémnek is.

Ám egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az én szemem fénye dadám sikoltozva rohamoz körbe-körbe magas térdemeléssel a bótban, és közben a két karja az égnek mered rémületében. Ahogy hátra-hátra tekintgetett, őrületes benyomást keltett. És akkor megláttam az apró, szürke, nagyon bajuszos jószágot, aminek elől kiálló fogai félelmetesen meredtek az én rémült, és rémületében is még mindig oly szeretetre méltó, gyerekkorom egyetlen támaszára.

És képzelje, de úgy sem tudja ezt magának a tudata átfogni, elájultam. Helyben eldőltem, mint egy krumplista zsák, amit nem fog meg senki. Csak az elmesélésekből tudom, hogy mire leérkezett hatalmas csattanással az én hab testem, a szürke jószág, amiről már biztos, hogy ki is kitalálta, hogy egy mamusz volt, elszaladt. Megmentettem az én imádott dadámat!

Persze, csak utólag vagyok ilyen büszke magamra, mert igazából semmiről sem tudtam ájultamban. Az is kiderült, hogy a felmosóvízzel kellett feléleszteni, ugyanis sem a repülősó, sem a pofozás nem használt.

A nagy rumlira többen bejöttek az üzletbe és segíteni próbáltak, végül egy nagyon kedves fiatal, jóképű, szálkatermetű úriember felnyálazott a földről, és felajánlotta, hogy a csodálatos futójával hazafurikáz minket a dadussal közösen.

Én kapva kaptam az alkalmon, és a haza út alatt csodálatos dolgokról beszélgettünk. Elmesélte, hogy milyen a naplemente az Északnyi Sarkon, és hogy ott játszik az Auróra Borisz, ami olyan csodás, hogy nekem is látnom kell. A két szemében pedig olyan csillogás uralkodott, amikor rám nézett, amit magának én el sem fogok tudni soha mesélni.

Végül kitett minket a kúriánál, de megígérte, hogy még meglátogat, mert tudni akarja, hogy mi történt az én törékeny alkatommal az esés következtében.

Kérem, ne legyen féltékeny, én sem vagyok Susira, akivel tudom, hogy nagyon jó barátságot ápol, és múltkor együtt is aluttak barátilag. Ez, drága Joachim, távol áll tőlem, mert az én szerelmezésem csak egy irányba tud haladni.

Nagyon várom, hogy az ölelésed magáévá tegyen engem, és lássam a fényeket, olyat mint a Borisz, a maga szemében is.

Örök, a vágyaktól búskomor szerelme, akit már lassan megöl a szerelmezés bánata.

Gaby