Kilátás korlátok nélkül a Mission Impossible forgatásának helyszínén
Norvégia megszámlálhatatlan természeti látnivalóval büszkélkedhet. Az ország nevének hallatán legtöbbünknek a fjordok, vagyis az egykori gleccserek által kimélyített tengeröblök jutnak eszünkbe, amelyekből ezernél is több található itt. De a „Trollok” hazáját hósipkás hegyekkel, gleccserekkel, számtalan vízeséssel, mesés szigetekkel és merész sziklaszirtekkel is bőségesen ellátta a természet. Ez utóbbiak között jó néhány emblematikus képződmény található, vagyis olyan látványosságok, amelyeket a turisták ma már automatikusan összekapcsolnak az országgal. Ezek egyike a Szószék-szikla (Preikestolen).
Barátaim társaságában két alkalommal volt szerencsém felkapaszkodni
a Stavangertől ma már csupán 40 perces autózással elérhető sziklaszirtre. Ezt a
gyors megközelítést a 2019 decemberében átadott, mélyen a tenger alatt futó,
14,4 kilométer hosszú alagút (Ryfylketunnelen) teszi lehetővé. Mi ezt ott jártunkkor még
nem ismerhettük, így a déli nagyvárosból nagyjából 130 km-t kellett megtennünk,
egy kb. 20 perces kompátkelést közbeiktatva.
A Preikestolen számos utazási iroda programjában szerepel, így a tömegturizmus egyik célpontja. Bár Norvégiában a „tömegturizmust”, kicsit másképp értelmezik, mint mondjuk idehaza. A norvég ugyanis túrázó nemzet, amin az ország adottságait megtapasztalva nincs mit csodálkoznunk. Náluk megszokott dolog, hogy akár hétköznap, munka után, hóban, szélben vagy napsütésben rövidebb-hosszabb túrát tesznek valamely közeli nevezetességhez, vagy egyszerűen csak „céltalanul” sétálgatnak a természetet járva, mindezt nyilván felkészülten, vagyis megfelelő kondícióval és öltözékben.
Persze a Szószék-szikla kicsit más, hiszen itt rengeteg a
külföldi, különösen a nyári szezonban. Ekkor egyetlen napon több ezren is
elzarándokolhatnak ide. Népszerűségében szerepet játszik aTom Cruise
főszereplésével részben itt forgatott Mission Impossible legutolsó mozija is.
A cikkben bemutatott fotót 2018. július 3-án, 18 óra tájban
készítettem. Ekkor már túl voltunk egy kiadós, 1,5 órás sziklás kaptatón. Néhol
helyi kőből kirakott lépcsőket kellett megmásznunk. Érdekessége ezeknek az
építményeknek, hogy – mint számtalan helyen Norvégiában – nepáli serpákkal
készíttették. Ezek a hegyi emberek nyilvánvalóan a Himalájában szerzett
tapasztalatokkal felvértezve Norvégiában sem szembesülnek megoldhatatlan
feladatokkal, ha hegyi ösvényeket kell építeniük.
A meredek
kaptatót követően hamarosan felértünk a plató szintjére, ám a kilátóig még
párszáz métert kellett megtennünk. Be kell vallanom, nem tériszonyosoknak való
hely ez. Néhol csupán 4-5 méter széles sziklapárkányon vezet az út, mindenféle
biztosítókorlát nélkül. A kilátó egy nagyjából 25 x 25 méteres sziklaterasz,
amelynek három oldala 604 méter mély szakadék. A bátrabbak kiállnak a szélére,
vagy inkább kihasalnak (így lehet elejét venni az esetleges hirtelen
széllökések okozta életveszélyes szituációknak is), hogy életük fotóját
készítsék, készíttessék el. A még vakmerőbbek pedig szélére ülve lábukat a
mélységbe lógatva szelfizgetnek. Magam megelégedtem azzal, hogy a kilátó
fölötti szirtre mászva, számomra biztonságosabbnak tűnő helyről, felülről
örökítsem meg ezt a gyönyörű alakzatot. A felvétel készítésekor már jócskán
megfogyatkoztak a turisták. Jól láthatóan alig lézengenek rajta néhányan. Pedig
néhány órával ezelőtt több százan is lehettek itt. A kilátás a Lysefjord
(Fény-fjord) sötétkék vizére, a szemközti fehér sziklafalak nyújtotta háttérrel
hosszú percekre rabul ejtett. Kész szerencse, hogy a látványt nem rondítják el mindenféle
mesterséges elemek, korlátok. Így válik ténylegesen korlátok nélkülivé a
panoráma.
Lieber Tamás
Hasznos linkek:
Gyönyörű drónfelvétel a Preikestolenről:
https://www.youtube.com/watch?v=JlPXkpDp0Ec&t=3s
2017-es, első Szószék-túránk beszámolója:
https://bebte.hu/korlatlan-kilatasok-tura-a-hires-hirhedt-szoszek-sziklara/
Így készült a Mission Impossible Preikestolen-jelenete:
https://www.youtube.com/watch?v=GprQN0sxkFw
Megjegyzések
Megjegyzés küldése